A népszavazást április 1-jétől 21-ig tartották volna meg, az erről szóló törvényt tavaly fogadták el, ám az ellenzék szerint meggondolatlanság lett volna a koronavírus-járvány idején cenzust tartani. Többszöri bírálat után a kormányfő engedett, és bejelentette a halasztást. A vasárnap kezdődött népszámlálás szeptember 30-ig tart a nyugat-balkáni országban.
A népszámlálás egyik legfontosabb eredménye az albán kisebbség létszámnövekedési mutatója lehet. A legutóbbi népszámláláskor, 2002-ben a kétmilliós ország lakosságának egynegyede vallotta magát albán nemzetiségűnek, de a statisztikák szerint már a lakosság egyharmada albán.
Emellett fontos lehet az is, az utóbbi majdnem húsz évben hányan vándoroltak külföldre, a diaszpórában élők számát illetően ugyanis csak találgatások vannak. A 2002-es népszámláláskor az ország lakossága 2 022 547 volt.
A mostani népszámlálás eredményeit a várakozások szerint 2022 végén vagy 2023-ban teszik közzé.
Legolvasottabb

Újabb giga szállodakomplexum épül a Balaton közepén

Budapesten szinte úsznak a villamosok, több útvonalon pótlóbusz jár

Hiába fejlesztett szuperrakétát az orosz tudós, életfogytiglanra ítélhetik

7 milliárd állami támogatást kapott a semmit sem termelő gyár

Eltolja a biciklit Valter Attila csapatának főszponzora
