Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Jediót Ahronót hírportálja, a ynet tudósítása szerint a pert vezető bírák pénteken jelentették be, hogy a bíróság igazgatója által a járvány miatt elrendelt intézkedésekkel összhangban elhalasztják a január 13-ra kitűzött tárgyalást.

Eredetileg január 3-ra, majd egy korábbi halasztás nyomán január 13-ra írta ki a jeruzsálemi bíróság a per következő ülését, amelyen a kormányfőnek arra a kérdésre kellene válaszolnia a bizonyítási eljárás kezdete előtt, hogy bűnösnek érzi-e magát.

Előzőleg, a koronavírus-járvány miatti szigorított zárlatra hivatkozva Beni Ganz, aki átvette a Kék-Fehér pártból távozott Avi Nisszenkorn igazságügy-miniszter feladatait, bejelentette, hogy elhalasztják a sok résztvevős, nem sürgős perek tárgyalását.

Netanjahu ellen csalás, közhivatallal való visszaélés és korrupció megalapozott gyanúja miatt indított bírósági eljárást az ügyészség. A miniszterelnök tagadja a jogsértést, és azt állítja, hogy a vele ellenséges média, rendőrség, és ügyészség boszorkányüldözésének áldozata.

Nyár közepe óta minden szombaton országszerte tömegtüntetésekkel követelik a miniszterelnök lemondását az autópályák mentén, az utak fölötti hidakon, és a jeruzsálemi kormányfői rezidenciánál zászlókat lobogtatva és táblákat magasra tartó izraeliek ezrei. A tüntetők hatalmas felfújt tengeralattjáró-utánzatokkal menetelve Netanjahu szerepének kivizsgálását is követelik a gyanús katonai közbeszerzések ügyében.

Március 23-án két éven belül negyedszer is parlamenti választásokat tartanak Izraelben, melyen Netanjahu elsősorban az ország lakosságának gyors beoltásával kampányol. Addigra tervei szerint Izraelben minden 16 éven felüli lakos hozzájuthat a koronavírus elleni vakcinához - írta az MTI.

Elkezdődött a szigorú zárlat

A javuló járványügyi adatok után közlekedési dugókkal kezdődött a koronavírus miatti szigorú zárlat Izraelben pénteken. A zárlat szigorítása előtti napon, csütörtökön már második napja javultak a járványügyi adatok, tartósan nyolcezer alá süllyedt a napi új fertőzöttek száma a korábbi nyolcezer felettiről, és már több napja hét százalék alá csökkent a pozitív tesztek aránya is.

Csütörtök éjfélkor életbe lépett az országos zárlat hét elején megszavazott szigorítása, amelynek betartását ezúttal az utakat elzáró rendőrautók segítségével ellenőrizik is. Mindenkinek be kell mutatnia igazolását vagy engedélyét lakása ezer méternél távolabbi elhagyásához, és emiatt országszerte hatalmas közlekedési dugók alakultak ki péntek délelőtt.

Március óta 474 018-an fertőződtek meg koronavírussal. Jelenleg 63 440 aktív fertőzöttet tart nyilván az egészségügyi minisztérium honlapja. A SARS-CoV-2 vírus okozta betegségben február óta 3587-en haltak meg. Jelenleg 1534 beteget ápolnak a kórházakban, közülük 894-en súlyos állapotban vannak, 226 embert kapcsoltak lélegeztetőgépre.