A patkányok ellen vívott háborújának élére keres "vérszomjas" parancsnokot New York City polgármestere. A közösségi oldalán közzétett felhívásban Eric Adams kiemelte, olyan "patkánycézárra" van szüksége, aki hajlandó és képes a "nagyüzemi mészárlásra" – írja a Bloomberg.

"Ha megvan benned a lendület, az elhivatottság és a gyilkos ösztön ahhoz, hogy szembeszállj New York City irgalmatlan patkánykolóniájával, az álomállásod csak rád vár" – fogalmazott a polgármester, aki bizonyos tekintetben kétségtelenül nem viccel. A város ugyanis éves szinten 120-170 ezer dolláros (46,5-65,9 millió forintos) álombért ajánl a rágcsálók elleni védekezés vezetőjének.

A felkínált fizetés New York-i viszonylatban is kifejezetten versenyképes. A városban ugyanis az átlagbér bruttó 114 ezer dollár (44,2 millió forint). Viszonyításképp: New York-ban egy mérnök átlagkeresete évi 99.700 dollár.

A vezető rágcsálóirtónak egyébként Adams szerint ravasznak kell lennie, de az elvárások között szerepel a humorérzék és a Microsoft Word profi használata is.

Adams, aki idén januárban ült be a polgármesteri székbe, több kísérletet is tett már arra, hogy visszaszorítsa az igencsak elszaporodott rágcsálókat az ikonikus amerikai városban. Októberben módosították azt az időt, amikor a helyiek levihetik a szemetet az utcára, valamint azt is szabályozták, hogy milyen formában helyezhetik el a hulladékot.

A patkányokkal kapcsolatos bejelentések száma az év első kilenc hónapjában 70 százalékkal ugrott meg New York City-ben 2020 azonos időszakához képest.