"Nem jutottunk előbbre, de még minden lehetőség nyitott" - nyilatkozta Andrej Babis az ANO elnöke szerda este a közszolgálati Cseh Televízióban. A csütörtökön kezdődő második körben pártja már nem kíván találkozni a jobboldali TOP 09, illetve a Polgármesterek és Függetlenek (STAN) pártok képviselőivel, amelyek szerinte "egészen ellenségesen viszonyulnak" az ANO-hoz - tette hozzá.

A tárgyalások első körében csak a Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) mozgalom jelezte, hogy hajlandó lenne koalícióra lépni Babis mozgalmával. A cseh sajtó az SPD-t szélsőségesnek minősíti. Babis ismételten kijelentette, hogy az SPD-vel a kommunistákkal (KSCM) nem akar kormánykoalíciót. A Babis vezette ANO 78 mandátummal, míg az SPD 22 mandátummal rendelkezik a 200 tagú cseh parlamenti alsóházban. A többi párt elutasította a kormánykoalíciót az ANO-val.

Milos Zeman államfő hétfőn bízta meg az előzetes  tárgyalások megkezdésével  Babist, ugyanakkor  közölte:  tényleges kormányalakítói megbízatást október 31-én, jövő kedden  kíván adni a választásokon győztes mozgalom elnökének.

Az ANO és a parlamentbe jutott további nyolc párt képviselőinek találkozói az első körben alapvetően az új képviselőház vezető testületeinek az összetételéről szóltak, amelyek nélkül lehetetlenek a további politikai lépések. A hatályos szabályok szerint a választások után három kormányalakítási kísérletre van lehetőség, az első két esetben a megbízatást az államfő, a harmadik esetben pedig a képviselőház elnöke adja. (Nem teljesül Orbánék álma?)

Andrej Babis már közölte, hogy mozgalma a parlamenti alsóház elnöki bársonyszékébe Radek Vondráceket (ANO), a testület eddigi alelnökét jelöli. Az ODS bejelentette, hogy ebbe a tisztségben elnökét Petr Fialát szeretné látni. Az ANO ezt elutasította. A Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) mozgalom, illetve a Cseh Kalózpárt elnökei számára a képviselőház alelnöki tisztségét szeretné. A többi párt igényei egyelőre ismeretlenek. Egyetértés van viszont abban, hogy a parlamenti alsóháznak legfeljebb 4-5 alelnöke legyen.

A választási győztes ANO elnöke azt szeretné, ha az új kormány még karácsony előtt létrejöhetne. Babis a televízióban azt mondta: lényegében november végéig eldől, hogy többségi koalíciós, vagy kisebbségi kormánya lesz-e Csehországban.

A cseh sajtó az esetleges előre hozott választásokat sem zárja ki. Többségi vélemény, hogy ez végső megoldás lenne, s nagy valószínűséggel az ANO mozgalomnak kedvezne.

Címlapkép: AFP