Jelenleg a lengyelországi bankok vagyonának 63,6 százaléka van külföldiek tulajdonában, ez kevesebb tíz másik uniós országénál - állapította meg a varsói Republikánus Alapítvány. Szakértői szerint már régóta tart a bankok visszahódítása a külföldi tulajdonosoktól, és módszeresen nő a lengyel tőke dominanciája a bankrendszerben. A bankokban a hazai tőke aránya 2008 és 2012 között 8,7 százalékkal emelkedett, és a tanulmány szerzői szerint 5 év múlva részesedése elérheti a külföldiekét. Ami igen fontos, hogy ez a folyamat a piac törvényeivel összhangban, természetes módon megy végbe. Az alapítvány véleménye, hogy ebben az ügyben az aktívabb állami politika, vagy a stabil külföldi pénzintézetek kivonulása Lengyelországból negatív hatást érne el.

A bankok repolonizációjának problémája több nyilvános vitában felmerült a külföldi bankok hitelkihelyezéseinek csökkenése kapcsán. Egyes szakértők úgy vélik, hogy ez a helyzet éppen hogy kedvez a bankok lengyel tulajdonba kerülésének, ami növelné a bankok hitelnyújtásait s ezzel javítaná az ország gazdasági helyzetét. A konzervatív alapítvány véleménye viszont az, hogy a lengyel banktulajdon híveinek egy része nem veszi figyelembe sem a külföldi bankok lengyelországi tevékenységének pozitívumait, sem a hitelkihelyezések csökkenésének nem mindig a tőke származásától függő, bonyolultabb okait. Ezek közé tartozik a lengyel gazdaság általános helyzete, a GDP növekedési ütemének csökkenése, a rossz hitelek 8,8 százalékos aránya.

A szerzők véleménye, hogy Lengyelország számára kedvező a külföldi többségi tulajdonban levő pénzintézetek jelenléte, amelyek hitelbesorolása magasabb és nagyobb lehetőségük van részt venni a lengyel gazdaság finanszírozásában. Jelenleg is stratégiai fontosságú projekteket támogatnak, például az energetika területén. Ezért irányukban mérsékelt politikát kell folytatni, hogy anyabankjaik ne vonják ki tőkéjüket, legalábbis addig, amíg erre fel nem készül az ország, többek között az alternatív finanszírozási források növelésével - idézte a PAP lengyel hírügynökség.