A növekedéshez nagyban hozzájárult, hogy a Tesla Európában is árusítani kezdte a Model Y nevű kompakt SUV-ot, amely önmagában 19,8 százalékos részesedést hasított ki a tortából. Ezt követte a Model 3 12,3 majd pedig szintén új Skoda Enyaq 4,4 százalékkal.

Norvégia valószínűleg nem a levegőbe beszélt akkor, amikor azt állították, hogy 2025-ben a világon elsőként beszüntetik a benzin- és dízelmotoros járművek értékesítését - olvasható a portálon.

Míg az elektromobilitás előretörését a norvégok adócsökkentésnek köszönhetik, most azt tervezik, hogy a drága kocsikra különadót vetnek ki. Ennek határa 600 ezer korona vagyis 21,9 millió forint lehet, efölött 25 százalékos extra áfát kellene befizetni az államkasszába.

Míg a Tesla Model Y még nem éri el ezt a szintet, a csúcskategóriás Model S és Model X-nél már komoly tétel lehet az adó, lévén ezek ára az 1,3 millió koronát is elérheti. Szintén szívhatják a fogukat a német luxusmárkák vásárlói.