Nem „jár” automatikusan a Norvég Alap pénze Magyarországnak, mert az „önkéntes hozzájárulás az európai kohézió erősítéséhez” – a Népszava információi szerint diplomáciai csatornákon keresztül ezt jelezte több országnak is az oszlói kabinet a napokban, amikor tisztázni igyekezett, miért fajult el a magyar kormánnyal való vitája, illetve miért állítja, hogy ebben az uniós költségvetési ciklusban már nem nyújt támogatásokat hazánknak annak ellenére, hogy erről több évtizede van megállapodása az EU-val.

Mindez azért érdekes, mert a Miniszterelnökség tegnap azt közölte, Norvégia „megsérti kötelezettségeit”, ha visszatartja a forrásokat, ezért a kormány jogi lépéseket fog tenni. A magyar kormány határozatot is elfogadott, amelyben rögzíti, hogy Norvégia a magyar piaci hozzáférésért cserében 77 milliárd forinttal „tartozik” Magyarországnak.

A norvég kormány kedden a lap érdeklődésére közölte, hogy mivel nem sikerült megegyezni arról, melyik - kormánytól független - szervezet végezze a Norvég Civil Alap elosztását, a tárgyalásokra adott idő pedig július 20-án lejárt, Magyarország számára „elvesztek” ezek a pénzek.

A vita alapja, hogy a kormány elutasítja a szerintük „sorosista” Ökotárs Alapítvány részvételét a pályázatok kezelésében, a norvégok viszont ragaszkodnak a szervezethez.

A Népszava szerint az ügy precedens nélküli: Norvégiának eddig minden esetben, mindegyik országgal sikerült megegyeznie a civil pénzek elosztásáról, még a Soros Györggyel szemben hasonló ellenérzéseket tápláló lengyel kormánnyal is. Egyedül a magyar kabinet bizonyult hajthatatlannak most.

Mi az a Norvég Alap?

A Norvég Alap azután jött létre, hogy Norvégia, Izland és Liechtenstein úgy csatlakozhatott az Európai Gazdasági Térséghez, hogy eközben nem léptek be az Európai Unióba (ezért a közös költségvetéshez sem kell hozzájárulniuk). Így vállalták, hogy a kohéziós politika szellemében támogatják a 2004 után csatlakozott tagállamokat.