Szerdán Klaus Iohannis román államfő meghívására hivatalos látogatásra Bukarestbe utazik Novák Katalin köztársasági elnök – írja a Magyar Nemzet értesülésére hivatkozva az MTI.

A lap úgy tudja, a kétoldalú elnöki találkozón kívül a magyar köztársasági elnököt fogadja Nicolae-Ionel Ciuca román miniszterelnök, Alina-Stefania Gorghiu, a szenátus ügyvivő elnöke és Ion-Marcel Ciolacu, a képviselőház elnöke is. Novák találkozik még Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével, Románia miniszterelnök-helyettesével, illetve a román kormány többi RMDSZ-es miniszterével is.

Utoljára tizenkét éve, 2010-ben volt hivatalos elnöki szintű megbeszélés a román fővárosban, a magyar köztársasági elnök a beiktatása óta eltelt négy hónapban szeptember 7-én találkozik harmadik alkalommal román kollégájával. Júniusban a kelet- és közép-európai NATO-tagállamok, az úgynevezett Bukaresti Kilencek bukaresti csúcstalálkozóján találkoztak, a regionális NATO-csúcs után pedig kétoldalú, négyszemközti megbeszélést folytattak.

Novák Katalin beiktatását követő első külföldi útja Varsóba vezetett, utána május közepén magánlátogatást tett Erdélyben az Erdélyi Református Egyházkerület meghívására.

Klaus Iohannis, a Nemzeti Liberális Párt és a Demokrata Liberális Párt (PNL) összefogásával létrejött Keresztény-Liberális Szövetség jelöltjeként nyerte meg 2014-ben az elnökválasztást Traian Basescu addig hivatalban lévő államfővel szemben. 2019-ben - immár a PNL színeiben, a 2014-es szavazati arányát közel 12 százalékkal felülmúlva - újraválasztották.

Bár 2017-ben Klaus Iohannis kritizálta az ukrán oktatási törvényt, az orosz-ukrán háború kezdetétől Románia egyértelmű és határozott oroszellenes és Ukrajnát támogató külpolitikát folytat, szorosan illeszkedve a transzatlanti és EU-s "fősodorhoz". 

Románia 2021-ben Magyarország kilencedik legfontosabb kereskedelmi partnere volt, az exportpartnerek közül pedig a harmadik helyet foglalta el.