Mivel az Egyesült Államok nem erőlteti nagyon a hagyományos atomerőművek és a köré épült nukleáris ipar fejlesztését, illetve gyarapodását, hátrányba kerül a részben ismét egymásra találó (részben már versengő) orosz-kínai ellenpólushoz képest. Ez problémát jelent az atomerőmű építési exportban, mivel az valójában és elsősorban nem az energiatermelésről szól – írta meg a Defense One.

A cikk arra a következtetésre jutott, hogy a nukleáris energia exportban kisebb részesedéssel rendelkező országok hátrányos helyzetbe kerülnek, és mivel az Egyesült Államok már elvesztette ezen a piacon a vezető szerepét, így - bár ilyen még soha nem volt a történelemben - ez most már rá is vonatkozik. Ez a verseny a befolyásért vívott harc, és ezen a globális piacon az Egyesült Államok veszít - írta a lap.

Az amerikai fölény elvestztése mellett azonban van más is. Nyár közepén egy szokatlan közleményt adott ki a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA), melyben Fatih Birol, a szervezet vezetője azt közölte, hogy az atomenergia jövőjét illetően vannak kétségei. Szerinte a nukleáris erőművek léte azon múlik, hogy a kormányok képesek-e megfelelően szilárd, kiszámítható politikára a következő években annak érdekében, hogy "az atomerőművek biztonságos és fenntartható működésének biztosítására mozgósítják a szükséges beruházásokat".

A másik oldalon pedig – írta Birol – a nukleáris iparnak gyorsan kezelnie kell tudnia végre a költségtúllépések és a határidők be nem tartását. E két dologra vezeti vissza az IEA főigazgatója, hogy a fejlett gazdaságokban egy korszakon át "megzavarták az új erőművek építését". Ennek pedig az lett a következménye, hogy e gazdaságok a szektorban már nem piacvezetők, mivel az elmúlt 5 évben építeni kezdett 31 reaktorból 27 orosz vagy kínai tervezésű - tette hozzá.

A CNBC tárgyilagosan annyit írt a közlemény főbb pontjait ismertető cikkében, hogy az amerikaiak a Georgiában épülő Vogtle-3 és -4 reaktorok építésével "kiváló példát mutattak arra, hogy az atomipar nem képes hatékonyan működni".

A Defense One védelem- és biztonságpolitikai témákon dogozik leginkább. Az atomerőmű építésekkel kapcsolatban így nem megleppő, hogy azt szerinte akként is érdemes kezelni, hogy ez a komplex tudás és rendszer mekkora zsarolópotenciált jelenthet azzal az országgal szemben, amelyben működik. A cikk szerint most van az a pont a világban, ahol figyelni kell, és talán be is kellene avatkozni a folyamatokba.

Csak öten

A világban jelenleg 33 országban van működő atomerőmű, és összesen 41 ország kötődik valamilyen direkt formában a nukleáris áramtermeléshez. A ma is termelők mellett ott van a statisztikákban például Olaszország, ahol már egy termelő blokk sincs, de Törökország is, ahol már nagyon valószínű, hogy lesz ilyen infrastuktúra, mivel négy egységet is építeni kezdtek. Ebben a ligában ma összesen 409 aktív, ártamtermelő reaktor dolgozik.

A globális iparági méretet azonban lehet úgy is nagyobbnak láttatni, hogy e mellett 58 blokkot építenek. De hasonlóan kiegészítő adat az is, hogy 29 blokk áll már hosszabb ideje, hogy 207 reaktort már leállítottak, és 93 terv, illetve atomerőmű építési beruházás pedig a cél előtt a kútba esett.

(forrás: WNISR)

Az biztos, hogy ha ma a világon bármelyik ország szeretne atomerőműhöz jutni, azt nem tudná egyedül megépíteni. Legfeljebb öt ország ajánlkozik egy-egy ilyen projektre (az oroszok, a kínaiak, a franciák, a dél-koreaiak és az amerikaiak), de a nukleáris iparban az erőműépítés így sem megy egyiküknek sem szólóban. Az utóbbi időben megélénkülő ígérgetési politikát folytató öt potenciális jelöltről érdemes tudni, hogy:

  • Dél-Koreának (KHNP, KEPCO) egyetlen, igaz: négy blokkra szóló referenciája van csupán (a kétes sikerű Barakah erőmű az Egyesült Arab Emírségekben), ám most úgy tűnik, tényleg mennének tovább.
  • Franciaországnak (EdF) nehéz lenne tagadnia az utóbbi évek építői kudarcait (Olkiluoto-3Flamanville-3Hinkley Point C), mivel más nincs is. Ráadásul a saját flottájának egy részével kapcsolatban az továbbra is csak remény, hogy visszaállhatnak majd a termelésbe, így nehéz télnek néznek elébe az áramellátást tekintve.
  • Oroszországnak (Roszatom) ott a bukott finn kalandja (Hankihivi-1) de Belorusziában ha lassan is, de befejezik majd a második blokkot is, és miközben továbbra sem eresztené el a magyar Paks II projektet az orosz állami cég, de valójában Bangladesben, Indiában és Kínában serénykednek.
  • Amerikai Egyesült Államokban (Westinghouse) sok ígéret van a jövőre, de ezek zöme más országok (például Lengyelország) területén építendő egységekre vonatkozik. Az USA odahaza nem építkezik, azt az egyet (Vogtle-3, -4) amivel meg akarta mutatni, hogy mire képes, sok szempontból lehet bukásnak tekinteni. Pedig még el sem készült.
  • Kínában (CNNC, CGN) másfél tucat atomerőművi egységet építenek most is, ám ezek mind belföldi, állami megrendelésre indított beruházások, és a kínai nukleáris technológia-export szükségessége ma sem eldöntött kérdés a birodalomban.

Az építés alatt álló atomerőművekről az Energiaklub évente készít helyzetjelentést. A májusban megjelent legfrissebb gyűjtésben az olvasható, hogy a világon 52 blokk állt építés alatt. A  Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) friss adatai szerint jelenleg ez a szám 56. A kettő közti különbséget az jelenti, hogy India és Kína plusz 2-2 reaktorépítést kezdett meg tavasz óta.

A Siemens-talány

Október közepén a Nuclear Energy News is megírta, amit a magyar sajtó leközölt a Berlinben tárgyaló Szijjártó Pétertől. A Paks II. projektért is felelős külgazdasági miniszter azt mondta, hogy a Framatome SAS - Siemens AG francia-német konzorciumtól várja a Paks II. atomerőmű-projekt felszerelését. Mindezt arra a megállapodásra hivatkozva mondta, melyet a Roszatom még tavaly ősszel kötött meg. "Az új atomerőmű vezérlési technológiáját egy német-francia konzorcium szállítja, amelyben vezető szerepet tölt be a német Siemens, amely szállítja a legfontosabb vezérlőberendezéseket" - mondta Szijjártó a lap szerint.Ezzel azonban van egy kis probléma: a Siemens ugyanis hivatalosan, bő egy évtizede kiszállt ebből az üzletágból. Fukusima után, még 2011-ben jelentette be Peter Loescher, a Siemens akkori vezérigazgatója, hogy minden nukleáris vonatkozású részterületen befejezték a részvételt, és csak olyan alkatrészeket gyártanak majd nukleáris projektekhez, melyek nem primer nukleáris erőművi darabok, hanem a Siemens más típusú erőműveiben is használatosak. Ilyen lehetett volna a turbinasziget építése is, de azt a GE Hungary nyerte meg még 2017-ben (a "nagy" Siemens mára több Siemens cégre bomlott, az e területeken Siemens Energy lett a "jogutód" - de a cég végül nem indult el azon a tenderen).

A francia Framatome-mal a Siemens 2001-ben állt össze, ebből lett az Areva, melyben a németek kisebbségi, 34 százalékos részesedést szereztek. Főleg a vezérléssel foglalkoztak, de a viszont a német cég eladta. Az Areva gyakorlatilag csődbe is ment - illetve: csak az mentette meg ettől hogy a francia állami energiamamut, az EdF magába olvasztotta a ftancia nukláeris építőipari céget. Az EdF jelenleg főként az atomerőművekkel és az építési projektek problémái miatt ugyancsak csőd közelébe került, ezért az állam kivásárolta a céget a részvénypiacról.

Arra, hogy mi történt a főként gázerőműves területen aktív Siemens Energynél, ami miatt mégis a nukleáris ipar kiszolgálói-beszállítói szerepében bukkant fel, még keressük a magyarázatot. Az biztosnak tűnik, hogy a jelenleg egyetlen francia exportban épülő atomerőmű projektben (Hinkley Point C) a beszállítók között  nincs ott a német cég. Az így még érdekesebb azonban, hogy a magyar miniszter által Berlinben ismertetett szerződési tartalom lényegében ugyanaz, mint amit a Paks II. sorvezetőjének számító finn projektben vállalt a francia-német duó 2019-ben. Az a projekt viszont előbb gazdaságilag, majd biztonságpilitikai értelemben is megbukott.

Kínától kell a leginkább tartani?

A világ nukleáris iparáról és az atomerőművekről szóló idei World Nuclear Indurty Status Report (WNISR 2022) jelentésben az olvasható, hogy a 2021-ben az atomenergia részesedése a világ villamosenergia-termelésében azért nőtt 3,9 százalékkal, mert Kínában (ahol három új atomreaktort is a hálózatra kapcsoltak) 11 százalékkal ugrott meg a részesedésük. A globális atomerőmű építési potenciált abszolút értéken nézve ennél is furcsább a helyzet: eredetileg az volt a terv, hogy 2021-ben 16 kereskedelmi reaktort kötnek a hálózatra, ám ebből csupán hat sikerült - és ennek a fele Kínában történt meg. Ahol az idei első félévben még két reaktor állt termelő üzemmódba.

Oroszország, melynek építőkapacitásait a valóban folyamatban lévő nukleáris erőmű építései – a Roszatom jelenleg 20 reaktort épít, és csak hármat odahaza – lekötik a teljes építési kapacitását. Érdemes lesz megfigyelni, hogy megismétlődik-e Pakssal az, ami a Belarusz építkezés során történt.

A fehérorosz beruházás során 2017-ben egy 330 tonnás reaktorburkolat elemet leejtett a daru. A Roszatom csak nagy duzzogva fogadta el, hogy kicseréli az öntvényt, ám mivel azt nem tudta gyorsan újra legyártani, ezért a Kalinyingárdban korábban befuccsolt, műszakilag nagyon hasonló atomerőmű építésből raktározott készletből végezte el a cserét. A finn Hankihivi-1 leállítása miatt, az ott már fel nem használható, de legyártott (vagy legyártásra rendelt) részegységeket valószínűleg megpróbálják majd a Paks II.-be beépíteni. Ezzel pedig nem csak költséget, de időt is megtakarítanának – utóbbira márpedig Paks II.-nek (már ha valaha is megépül) égetően nagy szüksége lenne, hiszen a politikában sikerként lehetne kommunikálni.

Az oroszok azonban vélhetően az atomerőmű építési potenciájuk maximumát nyújtják évek óta. A finn és a magyar építés előkészítéssel kapcsolatosan is gyakran előfordult, hogy az oroszok nem tesznek a projektbe elég szakembert. Így az is elég könnyen elképzelhető, hogy az 55 reaktort működtető, és jelenleg 23 atomerőművi egységet építő Kína már 2030 előtt a világ vezető atomenergia-termelőjévé válik. Ehhez már csak az kell, hogy az Egyesült Államok - mely jelenleg 92 működő, és két építés alatt lévő egységgel a "listavezető" - továbbra is rendületlenül be-bezárja az erőműveit, és ne építsen helyükre újakat.

A helycserés támadásnak fontos eleme a kínai-orosz együttműködés.

Szövetségesből már rivális

A 2021 óta már futó dupla projekt – a Lianyungang és Xudabao-i erőművek két-két VVER 1200-as blokkal épülnek meg – az eddigi legnagyobb közös vállalásuk. Ugyanakkor a Defense One felhívja a figyelmet arra, hogy a több évtizede tartó, kölcsönösen előnyökön alapuló (de olykor hűvösebb, olykor barátibb) atomipari együttműködések eredményeként felnőtt egy önállósulása után a nemzetközi piacra is kilépni kész kínai nukleáris ipar.

Amely - mivel bekapcsolódott a nemzetközi üzleti életbe is -, olyannyira megerősödött, hogy az oroszokkal „az együttműködés egyre inkább versenybe fordul át”. Ezen a helyzeten az oroszok háborúja miatt elrendelt nemzetközi szankciók még inkább a kínaiak felé billenthetik el a mérleg nyelvét.

A fő különbséget a nyugati és a keleti atomerőmű építések között a lap abban látja, hogy előbbi piaci alapon, utóbb teljes állami kontroll alatt dédelgeti az atomiparát. Azért kardinális különbség ez, mert az állami tulajdonban működő nukleáris társaságok gyakorlatilag minden különösebb akadély nélkül is köthetnek olyan szerződéseket, amelyek a másik modellben lévő cégek esetében túl kockázatosak vagy veszteségesek lennének.

Vagy ahogyan a Roszatom Paks II. esetében (de Bangladesh , illetve Törökország atomerőmű építési projektjében is) tette: rendkívül kedvező ajánlatot adnak olyan ügyfélnek is, akinek aktuálisan nem állt, nem áll rendelkezésére az atomerőmű építés költsége.

Ez az előny végeredményben geopolitikai előnyre váltható, mivel azokban a kliensországokban, ahol orosz és majdan kínai (de nem kell naivnak lenni: amerikai) projekt megvalósul, az építő „jelentős politikai befolyásra tehet szert - különösen az olyan fejlődő országokban, amelyekben hiányoznak az erőforrások és a belföldi szakértelem ahhoz, hogy maguk kezeljék az üzem működését” - olvasható a Defense One cikkében.