Elkezdték megnyesni az utazásaikra szánt büdzsét az európaiak a növekvő megélhetési válság közepette, és hajlamosabbak a rövidebb pihenést, olcsóbb hoteleket választani, mint korábban – írja a Bloomberg a Trivago utazási metakereső megfigyeléseire hivatkozva. Ez a trend pedig a fapados légitársaságoknak, például a Ryanairnek kedvezhet különösen.

A november-januári periódus foglalásain már világosan látszik az utazni vágyók spórolási szándéka 2019 azonos időszakához képest – mondta Matthias Tillmann, a Trivago pénzügyi igazgatója.

Ugyanakkor az is látszik, hogy a helyzet még közel sem annyira válságos, hogy az emberek teljesen lemondjanak a nyaralásról: a Trivago platformján leadott foglalások újra a koronavírus előtti szint környékén vannak.

A többség az utazás módja és a szálláshely színvonala mellett a pihenés hosszán is igyekszik takarékoskodni: átlagosan 10 százalékkal lettek rövidebbek a nyaralások a vizsgált időszakban.

A desztináció kiválasztása is fontos szempont lett spórolás szempontjából. Felkapottak lettek a rendszerint kevésbé népszerű mediterrán – görög és spanyol – városok, de Isztambul is az öt legnépszerűbb úti cél közé ugrott fel, míg korábban csak a top 20-ba fért bele.