Egyre nő azoknak a száma Lengyelországban, akik a garantált minimális szintű nyugdíj (1100 zloty, 80 ezer forint) alatti összeget kapnak, ezért a lengyel társadalombiztosító (ZUS) elnöke, Gertruda Uscinska professzor azt ajánlja az embereknek: takarékoskodjanak idős korukra és nyugdíjas éveikben is dolgozzanak, mert az állami nyugdíjrendszertől egyre kevesebb pénzt fognak kapni - derül ki a Business Insider Polska cikkéből.

Az átlagos nyugdíj összege Lengyelországban 2400 zloty (175 ezer forint), amelyet összesen 5,8 millióan kapnak. Becslések szerint 2040-ben az átlagos nyugdíj az átlagbér 40 százaléka lesz, 2060-ban pedig már nem egészen 30 százaléka. Jelenleg 56 százalék ez az arány, miközben öt évvel ezelőtt 63 százalék volt. Összességében tehát arra számíthatunk, hogy szisztematikusan csökkenni fog a nyugdíj értéke.

A professzor asszony elmondta, hogy a nyugdíjasok jövedelmének több mint 80 százaléka az államtól származó nyugdíj, más források nem nagyok. Jelenleg 22,5 millió személynek van a ZUS-nál számlája., ami azt mutatja, hogy az utolsó 20 évben nem nagyon léptek előre Lengyelországban az emberek önkéntes megtakarításainak növelésében.

Megemlítette azt is, hogy a nyugdíjrendszerek átalakításáról folytatott vitákban egyre gyakrabban emlegetik az úgynevezett polgári nyugdíjat, ami azt jelentené, hogy mindenki egyenlő járadékot kapna. Ez egészíthetné ki azzal, amit maga gyűjtött.