Lengyelországban 2017 októbere óta a nyugdíj korhatára nőknél 60 év, a férfiaknál 65 év, ám a Lengyel Fejlődési Alap fő közgazdásza, Pawel Dobrowolski szerint ez a XX. század realitásaiból fakadt. A helyzet azóta szerinte megváltozott: ma már az emberek jelentős része megéli a 80 évet, ami azt jelenti, hogy a tanulással töltött esztendőket is beleszámítva a fél életünket nem produktívan, gazdaságilag aktívan töltjük el. Márpedig ezt valakinek finanszíroznia kell - idézte a szakembert a Business Insider Polska.

Ráadásul az előrejelzések szerint a jelenlegi 30, 40, sőt 50 évesek is hosszabban és egészségesebben fognak élni, mint a mai idősebb korosztály, tehát nyugodtan dolgozhatnak tovább, mint a jelenlegi nyugdíjkorhatár. A szakember meggyőződése, hogy a következő egy-két évtizedben, 60-ról 70-re nő a nyugdíj korhatára. Sokan nem fogják ezt bánni, mert szerencsére a felmérések azt mutatják, hogy az idősebbek az egész világon dolgozni akarnak.

Mint a lengyel nyugdíjintézet a Jövő nyugdíja című tanulmányából kiderül, ha semmi sem változik, azaz a jelenlegi nyugdíjrendszer továbbra is fennmarad, akkor növekedni fog az idősek elszegényedése. A mikrocégeknél dolgozók 60 százaléka és a kis vállalatoknál dolgozók 40 százaléka ugyanis papíron csak minimálbért kap, így a nyugdíja nagyon halovány lesz. A szakértők szerint a jogalkotóknak minél előbb ki kell dolgoznia azt a törvénymódosítást, ami egységesen 67 évre emeli a nyugdíjkorhatárt.