A lengyel kormány elfogadta a nyugdíjreformtörvény tervezetét, amelynek eredményeképpen nyáron alakulhat át a rendszer - derül ki a bne IntelliNews hírportál cikkéből. A terv egyetlen gigantikus változtatást tartalmaz, nevezetesen a kötelező magánnyugdíjpénztárakban (OFE) felhalmozott becslések szerint 149 milliárd zloty (közel 33 milliárd euró) tőkét átcsoportosítják egy állami nyugdíjalapba (IKE).

Ezzel az OFE, mint a nyugdíjrendszer egyik lába gyakorlatilag megszűnik. A kötelező magánnyugdíjpénztárak szisztémáját 1999-ben vezették be Lengyelországban (pár évvel később, mint Magyarországon), azzal a várakozással, hogy az állami felosztó-kirovó rendszer (ZUS) helyett ebbe kerülő nyugdíj-megtakarításokat megforgatja a varsói értéktőzsdén, amivel növelheti értéküket.

Ez a várakozás azonban nem teljesült, az OFE rendszer 2017-re elvesztette a pénztárakban kezelt vagyon értékének ötödét - derült ki a lengyel pénzügyi felügyelet vizsgálatából. A reform nyomán a lengyelek választhatnak, hogy magánpénztárakban lévő megtakarításuk bekerüljön a ZUS közös kalapjába (így történt ez a felhalmozott személyes tőkével 10 éve Magyarországon, míg a hozamot felvehették az emberek) vagy az új állami IKE rendszerben saját számlájukon ketyegjen tovább, lehetővé téve, hogy örökítsék a felhalmozódó megtakarítást.

Az IKE-re kerülésnek - tehát az azzal járó előnyöknek - azonban ára van, a felhalmozott vagyon 15 százalékát be kell fizetni a ZUS-ba, legalábbis a kormány törvénytervezete szerint. A változtatás legnagyobb előnye a kormány szempontjából, hogy a magánkézből állami kézbe kerülő vagyon rövid távon javítja a költségvetés helyzetét. Eközben várakozások szerint nem von ki tőkét a varsói tőzsdéről, mivel az IKE évente csak 2,5 százalékkal csökkentheti azon befektetett vagyonát.