Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A tavaly év végén elfogadott törvény azokra vonatkozik, akik 1944 és 1990 között a belbiztonsági, a hírszerző és az elhárító szervek állományában dolgoztak, ezen belül a kommunista titkosrendőrség volt tagjaira, a határőrségnél szolgálók egy részére, valamint a tiszti iskoláknak az állambiztonsággal együttműködő oktatóira és hallgatóira - tudósít az MTI.

Az átlagnyugdíj Lengyelországban jelenleg bruttó 2100 zlotyt (152 ezer forint) tesz ki, a rokkantsági nyugdíj pedig átlagosan 1600 zloty (116 ezer forint). Ugyanakkor több ezer egykori lengyel állambiztonsági tiszt ennek többszörösét kitevő nyugdíjból élt, mintegy százan havi 9-12 ezer zlotys (mintegy 650-867 ezer forint) nyugdíjat kaptak.

A csökkentés a rokkantsági nyugdíjakat és a hozzátartozóknak ítélt nyugdíj-kiegészítéseket is érinti. A nyugalmazottak szakmai pályáját az elmúlt hónapokban a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) vizsgálta meg. A nyugdíjcsökkentés miatt fellebbezést lehet benyújtani az illetékes bírósághoz, ez azonban nem függeszti fel az IPN adatai alapján hozott hatósági döntéseket az alacsonyabb járulékokról.

Kevesen reklamáltak eddig

A magasabb nyugdíjra eddig jogosultak közül mintegy 3 ezren a belügyminiszterhez fordultak, aki "különösen indokolt esetekben" azoknak adhat felmentést a csökkentés alól, akik az 1989-es rendszerváltás idején "rövid ideig teljesítettek szolgálatot", illetve akik akkoriban "szabályosan, akár életüket kockáztatva is teljesítették feladataikat".

Mintegy 1400-an a lengyel emberi jogi szóvivőhöz fordultak panasszal, mert úgy érzik, hogy a nyugdíjcsökkentő törvény révén igazságtalan bánásmódban részesülnek.

A kommunista hatalmi szervekben szolgálók nyugdíját már 2009-ben is csökkentették, az akkor kormányzó Polgári Platform kezdeményezésére elfogadott törvény mintegy 25 ezer egykori titkosszolgálati tisztre terjedt ki. A jogszabály nem érintette a rokkantsági nyugdíjakat, az érintettek egy része ezzel a kiskapuval élve kerülhette el életszínvonalának csökkenését.