A magas, 10,2 százalékos munkanélküliségi ráta mellett a kormánynak ügyelnie kell a kényes egyensúlyra, miszerint úgy kell felpörgetni a gazdaságot és ösztönözni az új munkahelyek létrehozását, hogy az államháztartási hiány hosszú távon csökkeni tudjon - közölte az amerikai elnök. Ha tovább növekszik az államadósság, akkor hiába vagyunk a fellendülés közepén, az emberek elveszíthetik a bizalmukat, ami újabb válsághoz vezethet - fogalmazott. Obama szólt arról is, hogy december 3-án tartják az első fórumot amerikai vállalatvezetőkkel és pénzügyi szakértőkkel, amely során arról tárgyalnak majd, hogyan bővítsék a gazdaságot. Hozzátette: egyelőre nem vonják ki a gazdaságösztönző intézkedéseket, hiszen ehhez csökkenteni kellene a hiányt - ez utóbbinak mikéntjéről is tárgyalnak majd a találkozón. A harmadik negyedévi növekedés után a következő negyedévben is bővülést várnak - közölte Obama. Hozzátette: a munkaerőpiaci növekedésnek kell a gazdasági bővülés mögött állnia, csupán az a kérdés, hogyan lehet ezt elérni. A fórum lehetőséget teremt arra, hogy a kis és a közepes cégekkel, illetve a nagyvállalatokkal közösen kitalálják, hogy pontosan milyen intézkedéseket kell meghozni ennek érdekében - hangsúlyozta az amerikai elnök.