Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A koronavírus ellenére is nőtt tavaly a nyugdíjalapokban lévő megtakarítások értéke, december végével meghaladta az 56 ezermilliárd dollárt világszinten a nyugdíjvagyon, ami egy év alatt 11 százalékos emelkedést jelent (ebből az OECD országok tesznek ki 54 ezermilliárdot).

A nyugdíjvagyon legnagyobb része, 35 ezermilliárd dollár, nyugdíjalapokban van, de vannak még olyan nyugdíjtermékek is a piacon, mint a nyugdíjbiztosítások vagy az egyéni nyugdíjszámlák. A Portfolio szerint a növekedést segítette, hogy nőtt a nyugdíj-megtakarítási programokban résztvevők száma, az ezekre a számlákra befizetett összegek is, valamint a jó hozamok is felhajtották a vagyont - írja a portál.

A jelentésből kiderül, hogy 2010 és 2020 között a vizsgált 38 ország közül kettő kivételével minden országban nőtt a nyugdíjcélú megtakarítások értéke. A két kivétel Magyarország és Lengyelország volt, ahol a magánnyugdíjpénztárak államosítása játszott ebben a visszaesésben szerepet. Itthon ez 3000 milliárd forint körüli összeget jelentett, nem meglepő, hogy Magyarországon mérte a legnagyobb visszaesést a szervezet. 

Az egy főre jutó nyugdíjbefizetések terén nagyok az eltérések, az átlagfizetések arányában a legnagyobb mértékű hozzájárulás Svájcban, Kanadában és Ausztráliában van, 12 százalék fölött van ez a mutató, Magyarországon csak az átlagfizetés mintegy 2 százalékát takarítják meg nyugdíjcélra.