Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Olaf Scholz kancellár egy a Süddeutsche Zeitung című napilap által szervezett gazdasági keddi fórumon kijelentette, hogy folyamatban van a német kereskedelem diverzifikálása, és hibának nevezte Berlin több évtizedes függőségét az orosz energiaellátástól. Kína kapcsán már azt mondta, hogy többször nem kerülnek olyan helyzetbe, hogy a kereskedelmük ilyen szinten kitett legyen egy másik országnak.

Oroszország esetében láthattuk, mit jelent függővé válni egy olyan stratégiai erőforrástól, mint a gáz” – mondta a DW szerint Olaf Scholz, aki szerint Németország az ukrajnai orosz invázió kezdete óta csökkentette függőségét az orosz energiaszállításoktól.

Robert Habeck német gazdasági miniszter pedig azt mondta, hogy Berlin korlátozni fogja a Pekinggel üzletelő vállalatoknak nyújtott állami garanciákat, mivel Németország átértékeli gazdasági kapcsolatait az ázsiai országgal. Azt ígérte, hogy kvótát vezetnek be egy-egy ország esetében a befektetésekre vonatkozóan, a tervek szerint ezt egy 3 milliárd eurós szinten húzzák meg.

Habeck a DW-nek a hónap elején azt mondta, hogy Németországnak diverzifikálnia kell üzleti érdekeltségeit Ázsiában, hogy csökkentse a Kínától való függőségét, megjegyezve, hogy Oroszország Ukrajna elleni háborúja bizonyította ennek szükségességét. A német média korábban arról számolt be, hogy a Kínával szembeni stratégiáról szóló német kormányzati tervezet a kereskedelem diverzifikálását és a kulcsfontosságú nyersanyagok beszerzésének átgondolását tűzte ki célul.

A beszámolók szerint a külügyminisztériumi tervezet erősebb kapcsolatokat szorgalmaz más gazdaságokkal és a Kínával folytatott német kereskedelem fokozottabb ellenőrzését vezetné be. Ezt vizsgálandó stresszteszteket tennék kötelezővé a nyersanyagok és alkatrészek beszerzésével kapcsolatban a cégeknek.