Amikor az olajpiac az 1970-es években liberalizálódott, a hírhedt Marc Rich által vezetett áruforgalmi kalózok egy csoportja vagyonokat szerzett azzal, hogy összekötötte a vevőket és az eladókat, és szörfözött az újonnan kereskedhető árucikk áringadozásain. Fél évszázaddal később Rich néhány szellemi leszármazottja hasonló trükköt remél a lítiummal – kezdi a lítium árupiaci kereskedelméről szóló elemzését a Bloomberg.

A lítium a digitalizált és környezetbarát technológiák felé forduló jelenlegi korszak legnagyobb sztárja: a legtöbb elektromos jármű akkumulátorának létfontosságú összetevője, miközben a teljes IT-ipar függ tőle, de a zöldenergiás rendszereknél is megkerülhetetlen lesz. Mindez magával hozta azt, hogy az árak soha nem látott magasságokba szöktek, mivel a kereslet előrejelzések szerint folyamatosan nő, így az autógyártók a jövőbeni készletek biztosítására törekednek.

Mégis, egészen a közelmúltig szinte lehetetlen volt kereskedni vele: az árakat hosszú távú magánszerződésekben rögzítették a maroknyi domináns beszállító és vevőik között, közvetítők nélkül. Most a megugró kereslet felborítja a lítium vásárlásának és értékesítésének módját: szint spotpiaci azonnali kereskedés folyik a készletekért. Az árutőzsdék Chicagótól Szingapúrig új határidős szerződésekkel kísérleteznek.

Már nagyon rákaptak a haszonlesők

A befektetők pedig rákaptak az új olajra, a lítiumra: az olyan vállalatok, mint a Trafigura Group és a Glencore, amelyek a réz, a nyersolaj és a szén világméretű árutovábbításával keresnek pénzt, kezdenek a lítiumpiacra is betörni. A kereskedők szerint ezek segíthetnek a piac kiszélesedésében és érésében, és csökkenthetik az ellátási lánc többi szereplőjének kockázatait. Néhányan, mint például a Trafigura és a Carlyle által támogatott Traxys SA, új termelési forrásokba is befektetnek.

Természetesen az 50 évvel ezelőtti olajjal való összehasonlítás nem tökéletes. A lítiumpiac aprócska a már kialakultabb és likvidebb árupiacokhoz képest - a világ éves olajtermelése jelenlegi árakon több mint 3 000 milliárd dollárt ér, szemben a lítium 30 milliárd dollárjával (12 415 milliárd forint vs. 1241,5 ezer milliárd forint). A fémet emellett olyan speciális vegyi anyagokká finomítják, amelyek egyes szakértők szerint sokkal kevésbé helyettesíthetők.

A lítiumpiacon az egyik aggodalom az, hogy a rendkívüli kínálathiány miatt fennáll annak a veszélye, hogy az árak olyan magasra emelkednek, vagy a fém olyan nehezen hozzáférhetővé válik, hogy az autógyártók kénytelenek leállni a vásárlással. Az árutőzsdei kereskedőket hagyományosan az ilyen kockázatok nem riasztják el, most mégis sokkal óvatosabbak. 

Nem minden spekulálható, ami kell

"Ha egy kereskedő be akar szállni, akkor azt teljesen más megközelítéssel kell tennie" - mondta Socrates Economou, a Trafigura nikkel- és kobaltkereskedésért felelős vezetője, aki a lítiumot is felügyeli. "Már most is van egy olyan ár, amely keresletrombolást eredményezhet - ha a piaci szereplők magasabbra hajtják az árat, nem látom, hogy ez a piac hogyan tarthatja fenn magát" – értékelte a szakértő, hogy miért vannak nehéz helyzetben a spekulánsok.

A Trafigura becslése szerint a kereslet idén eléri a 800 000 tonna lítium-karbonát-egyenértéket - ami 140 000 tonnával haladja meg a kínálatot -, és 2025-ig évente további 200 000-250 000 tonnával emelkedő keresletet lát. Nem is meglepő, hogy szeptemberben már történelmi csúcsokat döntögetett a lítium ára.

Éppen a kínálat növelése érdekében a Trafigura eddig a korai fázisban lévő bányászati és finomítási projektekkel kötött üzletekre összpontosított. A Traxys, az iparág egy másik korai szereplője, hasonló megközelítést alkalmaz, új kínálati források után kutatva a világon, és segít a termelésbe való bevezetésükben. 

Valószínűleg eltart még egy ideig, amíg a lítium megérik arra, hogy inkább kereskedhető árupiaccá váljon - mondta Kent Masters, a világ legnagyobb lítiumtermelőjének, az Albemarle-nak a vezérigazgatója. Az azonnali piac növekedésével az iparág következő fontos mérföldköve a likvid határidős szerződések kifejlesztése lesz. Viszont ha ez megtörténik, akkor a gyártók és termelők egy kiegyensúlyozottabb, kevésbé kockázatosan piacon üzletelhetnek, mint most, ahol a legtöbb szerződést még mindig közvetlenül kötik a felhasználók és bányászok.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!