Az olasz kormánynak csütörtök éjfélig kellene benyújtania a jövő évi költségvetést, benne a deficitcéllal, ám a koalíciós pártok élén álló két miniszterelnök-helyettes az utolsó pillanatban úgy döntött, hogy újabb kiadási követelésekkel áll elő. Sajátos módon legfőbb ellenfelük is a kormányban van a nem a pártok által jelölt, azaz független gazdasági miniszter személyében, aki alacsonyabban akarja tartani a deficitet, mint főnökei - derül ki a Bloomberg cikkéből.

Matteo Salvini a jobboldali populista Liga első embere és Luigi Di Maio, a baloldali elitellenes Öt Csillag Mozgalom vezetője úgy gondolja, elmehet a költségvetési hiány a GDP 2,4 százalékáig, míg Giovanni Tria azért harcol, hogy nem lépjék át a két százalékot. Az uniós szabályokba ugyan beleférne a maximum háromszázalékos lyuk, ám a GDP 130 százalékát elérő államadósság olyan magas, hogy szakértők szerint emiatt Olaszország esetén jóval kisebb hiány engedhető meg, mert enélkül még magasabbra mehet fel az adósság.

Hűek maradtak önmagukhoz

A két kormányfőhelyettes azonban, úgy tűnik, nem akarja visszafogni a szívében lakozó pártelnököt, továbbá a 2019. májusi európai parlamenti választás előtt olyan költségvetést akar elfogadtatni a jövő évre, amellyel örömet szereznek a választóknak, akiknek a szavazáson módjuk lesz kifejezni hálájukat. Di Maio azt mondta, hogy nincs értelme kormányozni, ha nem tudják megvalósítani választási ígéreteiket (függetlenül azok realitásától), Salvini szerint pedig az olaszoknak joguk van a boldogsághoz, ami sokkal fontosabb, mint a költségvetés száraz számai.

A befektetők egyelőre felülemelkedtek azon, hogy nem tudják mi lesz a jövő évi büdzsében. Erre utal, hogy a tízéves olasz államkötvények kiemelkedő érdeklődés mellett keltek el a csütörtök délelőtti aukción és jól fogytak az ötéves papírok is. Ez némileg meglepő annak tükrében, hogy napok óta arról cikkezik a média, hogy a befektetőket aggasztják az olaszországi fejlemények.

A tízéves kötvények hozama a napokban 2,8 százalék körül alakult, ám a gyengébb kereslet miatt szeptemberben volt 3,2 százalékon. Az év eddig eltelt részében több különböző rekordot is megdöntöttek a kötvényhozamok, mert a befektetők attól tartanak, hogy a két populista párt szövetségével létrejött kormány költekezésbe kezd. Az olasz bankok részvényei iránti kereslet a napokban csökkent, mert jelentős összegű olasz állampapírt birtokolnak

Mit tervezhetnek?

A pártok választási ígéretei között szerepelt az állampolgári alapjövedelem bevezetése a legszegényebb családoknak, aminek költségét 17 milliárd euróra becsülik a szakértők. Az adókulcsokat 15-20 százalékra csökkentenék a jelenlegi 23-43 százalékos sáv helyett, ami 50 milliárd euróval kurtítaná meg a büdzsét. Feladnák a nyugdíjkorhatár fokozatos emelését és minimumnyugdíjat vezetnének be. Az UBS bank becslése szerint a választási ígéretek teljesítésének költsége elérné a GDP 4,5-7 százalékát.

A Bank of America elemzői úgy vélik, hogy a piac legfeljebb kétszázalékos jövő évi GDP arányos hiányt tolerál, azaz a befektetők a költekezést ellenző Tria gazdasági miniszterrel értenek egyet a pártvezérek helyett. További kérdés, hogy az EU mekkora hiányt számol ki az olasz bevételi és kiadási tervekből, mert feladata, hogy őrködjön az említett háromszázalékos plafon betartása felett. Róma és Brüsszel viszonya feszült, mert az olasz kormány szerint az unió nem segíti kellőképpen Olaszországot az óda érkező bevándorlók számának csökkentésében.

Vagy gonosz, vagy felelőtlen

A történet vége az lehet, hogy akármit is tesz az Európai Bizottság, rosszul jön ki az ügyből. Ha szóvá teszi az osztogató költségvetést, akkor újra alapot ad a populista kormánypártoknak, hogy a népnyúzó unió képét vetítsék a választóik elé. Ha viszont nagyvonalúan kezeli ugyanezt a problémát, akkor azt kockáztatja, hogy nem sikerül csökkenteni a gigantikus államadósságot, ami előbb utóbb válságba sodorhatja az eurózóna harmadik legnagyobb gazdaságát.

A fotó forrása: Marco Bartorello/AFP