Giorgia Meloni, a szélsőséges nacionalista Olaszország Fivérei párt elnöke, akinek pártja júliusi közvélemény-kutatások szerint simán nyerhet a szeptemberi parlamenti választásokon, azt tervezi, hogy ha ő lesz az ország miniszterelnöke, akkor kormánya be fogja tartani az EU költségvetési szabályait – szivárogtatták ki a környezetéből a Bloombergnek. Emellett Meloni tanácsadói biztosak benne, hogy nem fogják kockáztatni azokat a reformokat, amelyek az Olaszországnak járó uniós források lehívásának feltételei.

A befektetőket aggasztja, hogy a Mario Draghi vezette nemzeti egységkormány bukása véget vet a politikai stabilitásnak és azoknak a modernizációs célú reformoknak, amelyeket ez a kormány elindított. Az S&P Global Ratings ennek nyomán rontotta az olasz államadósság kilátásaira adott kilátásait és a tízéves német és olasz államkötvények hozama közti különbség, az olasz papírok iránti kereslet csökkenése miatt nőtt.

Kiigazítják a programjukat

Meloni és szövetségesei a környezetükből kiszivárgó hírek szerint olyan politikai terveket igyekeznek kidolgozni, amelyek garantálnák, hogy az új kormány megkapja külföldi partnerei, mindenekelőtt az USA és az EU támogatását. Emellett Sergio Mattarella köztársasági elnöknek is kedvében kell járniuk, ugyanis az ő tiszte felkérni a kormányalakításra a választásokon a parlamentbe jutott párvezetők egyikét. Az illegális bevándorlással szemben tervezett kőkemény fellépésből azonban nem akarnak engedni.

Megnyugtató hírnek tartja Piet Chistiansen, a Danske Bank AS vezető stratégája az EU-szabályok betartásának szándékáról érkezett hírt. A piacok hullámzása és a nagy bizonytalanság közepette azonban nem biztos benne, hogy ezt az ígéretet be is tudják tartani. Ez ugyanis komoly költségvetési megszorításokat igényelhet, ha az államadósság finanszírozása megdrágulna, márpedig éppen erre van esély.

Ukrajna nem kérdés

Meloni vállalná azt is, hogy Draghi nyomában járva folytatná Ukrajna határozott katonai támogatását az orosz invázióval szemben. Ezzel szembe kerül Olaszország másik erős emberével, Matteo Salvinival, a jobboldali Liga elnökével, akinek jó orosz kapcsolatai vannak és a háború kirobbanása után megpróbált elutazni Moszkvába, hogy Vlagyimir Putyin elnökkel a béke feltételeiről tárgyaljon.

Emellett vállalja, hogy támogatóinak sem fog tetszeni az üzenet. Az Olaszország Fivérei szavazóinak körében végzett felmérés szerint ugyanis 50 százalékuk ellenzi, hogy Olaszország fegyvereket szállítson Ukrajnának, és közel egyharmaduk úgy véli, hogy nem az oroszok a felelősek a háború kirobbanásáért.

Sajátos múlt

Meloni a posztfasita Olaszországi Szocialista Mozgalomban kezdte politikai pályafutását. Bár pártja 2021-ben tartózkodott, amikor a Draghi-kormány beterjesztette covid utáni helyreállítási programját, ezt azzal magyarázza, hogy nem kaptak elég időt áttanulmányozni a törvényjavaslatot. Azóta elolvasták és legfeljebb csak módosítanák.

A Salvini, akinek pártja, a Liga a kormánykoalíció tagja, folyamatosan arra próbálta ösztökélni Draghit, hogy a költségvetési hiányra fittyet hányva növelje a gazdaságot ösztönző kiadásokat, de csak szóban. Az eddig ellenzékben lévő Olaszország Fivéreinek politikusai azt állítják, csak a rendelkezésre álló pénzt elosztásán változtatnának. Például inkább adóamnesztiákkal támogatnák a gazdaság szereplőit közvetlen állami támogatások helyett.

Trükkös politikus asszony

A volt kormányfő, Silvio Berlusconi, a jobbközép Forza Italia vezetője azt ígéri, hogy tízezer eurós (400 ezer forint) minimális nyugdíjat vezetne be, ami a Lavoce.info internetes portál számításai szerint évente 33 milliárd eurójába kerülne a költségvetésnek. Salvini még a kormány bukása előtti napokban is arra akarta rábírni Draghit, hogy a kormány vegyen fel 50 milliárd euró hitelt adókedvezmények finanszírozására.

Meloni nagyon jó abban, hogy megkülönböztesse magát és pártját a hagyományos politikai erőktől anélkül, hogy ezzel megriasztaná az átlagos választókat – mondja Mara Lorimer, a London School of Economist professzora, a szélsőjobboldali politikai erők szakértője. Nem kampányol euróellenes programmal, mint Salvini, hanem főként az adócsökkentéseket hangsúlyozza az állami beavatkozással szemben.

Magyar vonatkozás

Magyar vonatkozása az olasz választásoknak, hogy ha Meloni nyer, akkor az európai szélsőjobb tesz egy újabb lépést afelé, hogy bekerüljön az európai politika fővonalába. Ezzel Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke erős szövetségesre akadna a brüsszeli politikában - vélik a Bloomberg cikkírói. A korábban félretolt radikális jobboldali pártok, például a francia Marine Le Pen Nemzeti Gyűlése elfogadottabbá válnának lehetséges kormányzó pártokként az EU-tagállamokban.

Egy ilyen szövetséges nagy segítség lehet, amikor a jogállamisági mechanizmus miatt, valamint a partnerségi megállapodás hiánya miatt nem érkeznek uniós források a magyar költségvetésbe. Az olasz szövetséges viszont segíthet változtatni ezen a helyzeten.