Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Szájmaszkos vásárlók töltötték meg a vásárlóutcákat, a milánói dóm előtti téren sokan sétáltak, az üzletek előtt távolságtartással sorban állva várakoztak a boltokba való egyenkénti belépésre.

Lombardia, Piemont és Calabria tartományban enyhítettek a november elején bevezetett szigorú korlátozásokon: kiemelten veszélyes, vörös zónából közepesen veszélyes, narancssárga színű besorolásba léptek át. Az eddig bezárt üzletek megnyitottak, a vendéglátást továbbra is zárva tartják. Milánó városában 12 ezer üzlet nyitott újra. A dóm téren megkezdődött a fenyőfa felállítása. Az enyhüléssel rögtön bele is kezdtek a bulizásba a helyiek a La Stampa szerint.

A gócpontként ismert tízmillió lakosú Lombardiában vasárnap valamivel több mint háromezer új fertőzöttet szűrtek ki a november eleji majdnem tízezer után.

Egy nap alatt országosan 20 648 új beteget igazoltak a szombati több mint 26 ezer után, de majdnem ötven ezerrel kevesebb teszteléssel. Majdnem nyolcszázzal csökkent a kórházban kezeltek száma, amely megközelíti a 33 ezret. Napok óta csökken az intenzív osztályon levő betegek száma is, amely jelenleg 3753. Az aktív fertőzöttek száma valamivel több mint 759 ezer. Az elvégzett tesztek és a szűrt betegek aránya 11,6 százaléknak felel meg a november elején mért majdnem húsz százalékhoz képest.

Csökken a halottak napi száma is: 541 beteg halt meg a korábbi 686 után. A halottak száma elérte az 54 904-t, vagyis hétfőn várhatóan 55 ezer felett lesz a február óta elhunyt betegek száma.

A kormány a következő napokban jelenti be a december 4-től érvényes új járványintézkedéseket. Előzetes információk szerint a területi korlátozások enyhítése várható egészen karácsonyig, az ünnepek alatt azonban nem kizárt az újabb szigorítás a tartományok közötti intenzív mozgás, valamint a nagy családi összejövetelek megakadályozására. A jelenleg még vörös zónának számító, Alto Adige (Dél-Tirol) autonóm régió bejelentette, hogy december közepétől megnyitja a sípályákat: a máshonnan érkező látogatók csak vírusteszttel léphetnek be.

A tervek szerint Roberto Speranza egészségügyi miniszter december 3-án vázolja fel a parlamentben a vakcina országos elosztási tervét. A tárca minden 30 ezer lakosra egy-egy oltóközpont felállítását tervezi edzőtermekben, kaszárnyákban és más helyszíneken felállított oltási állomásokon, vagy tábori kórházakban, amelyek működtetésében a fegyveres erők is segítséget nyújtanak.

Egészségügyi illetékesek úgy látják, az oltás január végétől kezdődhet. Nem lesz kötelező, de a nyájimmunitáshoz az kell, hogy a lakosság legalább hatvan százaléka részt vegyen az oltásban. Ezért kampányt indítanak az oltás ösztönzésére. Korábbi adatok szerint első lépésben 1,7 millió adag oltóanyag érkezhet Olaszországba. Csak az egészségügyi dolgozókat, a rendfenntartókat és a hetven év felettieket számolva több mint tízmillió adag vakcinára van szüksége Olaszországnak.