Aki az elmúlt időszakban megkapta az erősítő oltását is a koronavírus-fertőzéssel szemben, annak jó eséllyel hosszú ideig nem lesz szüksége további vakcinára - idézte a Business Insider egy tudományos kutatás eredményét, amely azt vizsgálta, milyen időtávon lehetnek hatásosak az új típusú, mRNS-oltások. A Pfizer-BioNTech és a Moderna készítményei esetén a három szúrás nem csupán a súlyos megbetegedést előzi meg, hanem egy átlagos felnőtt ember esetén tartós védelmet nyújt a vírus különböző változataival szemben is.

John Wherry a University of Pennsylvania Institute for Immunology kutatóintézetének igazgatója azt mondta a New York Timesnak, hogy a kutatók kezdenek lassan arra a következtetésre jutnak, hogy nincs szükség 4. oltásra a vakcinák hatásának fenntartásához. Ez alól kivételt képeznek az idősebbek és a gyenge immunrendszerrel rendelkezők. A New York-i sajtóorgánum további négy tanulmányt is említ, amelyek szerint az emberek úgynevezett T-sejtes, azaz emlékező védelme több hónap vagy akár sok év után is képes megvédeni a háromszor oltottakat a súlyos koronavírus-betegségtől.

Ez a következtetés összhangban lenne azzal, amit a kutatók korábban a SARS koronavírussal kapcsolatban tapasztaltak. Ez a kórokozó 2003-ban okozott járványt, és egy tanulmányból kiderült, hogy aki kapcsolatban került a vírussal az a T-sejtjei szintjén ma is hordozza a védettséget az újabb súlyos fertőzéssel szemben. Ez mintája lehet annak, ahogy az emberi szervezett kellő átoltottság esetén a jelenleg terjedő SARS-CoV-2-vel szemben védekezik. A 4. oltással kapcsolatos végső verdikthez még további kutatásokra van szükség.