Az iskolások (12.18 évesek) beoltottsági listáját Belgium vezeti Európában, 774 ezer tiniből 512 ezret beoltottak - írja a 24.hu az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központnak (ECDC), illetve az Eurostat adatainak összevetése alapján. Második a sorban Málta, ott a 12 és 18 év közöttiek közül tízből hatan jutottak már oltáshoz. Franciaország fért még fel a dobogóra, ahol a bő ötmillió tininek kicsivel több, mint felét oltották be koronavírus ellen.

A listán Olaszország következik 38,9 százalékkal, a következő két helyen pedig megosztva Magyarország, illetve Litvánia (38,5 százalék) szerepel. Hatalmas különbség van a beadott első és második oltások számában Finnországban, ahol a fiatalok bő harmada már túlesett az első oltásán, de a másodikat csak 1,4 százalékuk kapta meg.

A teljes lakosságot nézve az ECDC harminc országot követő listáján az  első oltások arányát tekintve 18., a másodikat nézve 15. helyen található Magyarország. Az ECDC statisztikája szerint Európában az emberek háromnegyede már hozzájutott valamelyik vakcinához, tízből hatan pedig már a másodikat is megkapták. Magyarország esetében ez a két érték 67,2, illetve 63 százalék, így nagy eséllyel jövő héten a második oltásokat tekintve is átcsúszunk az országok átlag alatt teljesítő felébe.