Malajziában az elmúlt napokban nagyobb sebességre kapcsolt a koronavírus-járvány, a délkelet-ázsiai országban a fertőzések száma megelőzte a hetek óta súlyos helyzetben lévő Indiában mért értékeket – írja a CNBC az Our World in Data adatgyűjtő internetes portál adataira hivatkozva. Az indiaiak pusztító második járványhullámot éltek át áprilisban, és megelőzve Brazíliát az Egyesült Államok mögött a második helyre jöttek fel a fertőzések száma alapján készülő rangsorban. A helyzet május elején sem javult.

Malajzia adatainál több száz napon keresztül rosszabbak voltak az indiaiaknál, ám az egymillió lakosra eső esetek számában az előbbi ország az elmúlt napokban lehagyta az utóbbi. Az hétnapos mozgóátlag a pünkösdi hét végén Malajziában 194 felett volt, míg Indiában 178-at jegyeztek fel. Meg kell jegyezni ugyanakkor, hogy egyik ország adatszolgáltatása sem igazán megbízható, India esetén jelentős eltérés lehet a fertőzöttek valós és kimutatott számában. Malajzia lakossága 32 millió, Indiáé 1,4 milliárd.

Ugyanakkor ez nem az első eset, hogy Malajzia megelőzi Indiát a fertőzések számában. Az Our World in Data adatai szerint az egymillió főre eső esetek számában tavaly november közepe és idén március vége között is ez volt a helyzet. Az elmúlt napokban az országban bőven hétezer fölé nőtt a napi fertőzések száma, így összesen 526 ezren betegedtek meg, bár a halálozási adat az egészségügyi minisztérium adatai szerint mindössze 2300. Jelenleg 700-an szorulnak kórházi kezelésre.

Riadójelzések

A maláj egészségügyi hatóságok szerint exponenciális növekedéssel állnak szemben, Noor Hisham, a koronavírus-járvány elleni ottani küzdelem vezéralakja arra figyelmeztette honfitársait, hogy készüljenek a legrosszabbra. Szerinte mindenki akkor jár a legjobban, ha otthon marad, csak így lehet a vírus átadásának folyamatát megszakítani. Malajziában a Pfizet/BioNTech, az AstraZeneca/Oxfordi Egyetem és a kínai biotech cég, a Sinovac vakcinájával oltották az embereket. A kormány célja a 80 százalékos védelem elérése az év végére, de eddig igen halványan halad a kampány. Csak a lakkosság öt százaléka kapta meg legalább az első dózist.


Magabiztos jóslat

Miközben a pandémia újult erővel söpör végig az ázsiai kontinensen Nepáltól Tajvanon át Malajziáig, Ken Peng, a Citi Private Bank befektetési stratégiája úgy véli, nincs miért aggódni a gazdaság szempontjából.

A régió gazdasága gyorsan helyre fog állni azt követően, hogy a mostani járványhullám lefut. A legerősebb érve emellett az, hogy nem ez az első eset, amikor Ázsiában a járvány megugrását tapasztaljuk: ezt a mozit már láttuk korábban.

Megtörtént tavaly télen majd, a 2020-as harmadik negyedévben, és amint alábbhagytak a fertőzések a gazdaság fellendülés lábra kapott. Az elemző szerint ez lesz most is. Ennek tükrében fogalmazza meg befektetési tanácsait, amelyek lényege, hogy olyan ágazatok cégeinek papírjaiból kell vásárolni – idegenforgalom, légi közlekedés –, amelyeket megvisel a járvány, s ezért most olcsók a papírjaik. Így azok az országok, amelyek viszonylag rosszul állnak a nyájimmunitás elérésében, jó befektetési célpontok, mert ahogy közelednek majd ennek a célnak az eléréséhez, erősödni fognak a jelenleg padlón lévő vállalatok részvényei.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!