Az elmúlt hetekben a világ második legnagyobb lakosságú országában sorra dőltek meg a koronavírus-járvány fertőzöttjeinek napi rekordjai, és szakértők arra is figyelmeztetnek, hogy az áldozatok valódi száma vélhetően sokkal magasabb a hivatalos adatoknál. Az utóbbi hónapban tízezrek életét követelte a járvány terjedése, amely mostanra ismét lassulni látszik - írja az MTI.

Kormányzati tisztségviselők és szakértők szerint egy újabb hullám elkerülésének egyetlen lehetősége, ha beoltják az 1,3 milliárdos lakosság túlnyomó többségét.

A SII szóvivője szerint a világ legnagyobb vakcinagyártó cége a mostani 65 millió adagról 90 millióra fogja növelni a termelést júniusban.

Kormányzati illetékesek szerint Indiában jórészt az AstraZeneca oltóanyagát használják, de a helyi Bharat Biotech gyógyszeripari vállalat Covaxin vakcinájának termelését is fokozni fogják júniustól, így a készítményből a mostani 10 millió adag helyett 23 milliót fognak gyártani.

"Fokozatosan növelni fogjuk a vakcinák termelését" - közölte az oltóanyagok engedélyeztetéséért felelős egyik tisztségviselő.

India lakosságának eddig mindössze mintegy 3 százalékát immunizálták teljesen, 12 százaléka pedig megkaphatta valamelyik vakcina legalább első dózisát. A tagállami kormányzatok, köztük a főváros, Újdelhi is jelezte, hogy szűkében vannak az oltóanyagnak. Egyes helyeken csak az időseket és az egészségügyi dolgozókat oltják be a hiányos készletek miatt.

Narendra Modi indiai miniszterelnök heves bírálatok kereszttüzébe került, amiért az év elején diplomáciai gesztusként oltóanyagokat adományozott külföldre.

Egy újdelhi agytröszt szerint a vezetés nem vette komolyan egy második hullám lehetőségét és ennek következményét az oltási kampány és az egészségügyi ellátórendszer szenvedte meg.

Indiában az utóbbi 24 órában 152 734 fertőzöttet és 3128 halálesetet azonosítottak. A szubkontinensnyi országban ezzel mintegy 28 millió fertőzöttet jelentettek a járvány kitörése óta, akik közül 329 100-an hunytak el a kórban.

A The New York Times című amerikai lap nemrég arról számolt be, hogy a hivatalosnál jóval magasabb lehet a halálos áldozatok száma, óvatos becslések szerint az elhunytak száma 600 ezer körül mozoghat.