Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Idén omikarácsonyra kell felkészülniük az embereknek, ami alatt az értendő, hogy a koronavírus új variánsa, az omikron jelentős befolyást fog gyakorolni arra, hogyan ünnepelhetnek az emberek – írja Andrea Felsted a Bloomberg publicistája. Egyszerre érzékelhetők a jelei annak, hogy az új vírusváltozat, amelyről egyelőre nem sokat tudunk, újra óvatosabbá tette az embereket, ami az elmúlt bő másfél évben nem tett jót a fogyasztásnak, és ezzel a gazdaságnak, és annak,  hogy a többség mintegy bosszút akar állni 2021-ben azért, hogy a vírussal járó korlátozások 2020-ban silánnyá tették a karácsonyát.

Az Egyesült Királyságban a kormány szigorításokat jelentett be – amelyek még a kormánypárti képviselők soraiban is erőteljes morgást váltottak ki –, ám már ezt megelőzően voltak jelei annak, amit nevezhetünk az omikron hatásának. Az UKHospitalaity vendéglátóipari szövetség iparági információi szerint a foglalások visszaesése november végén-december elején összefüggésbe hozható az új vírusváltozat megjelenésével. Ugyanezen a véleményen van a számos éttermet üzemeltető Azzurri Group. Ennél a cégnél a múlt hónap vége óta számos nagyobb rendezvényt mondtak le, főként azokat, amiket a belvárosi vendéglőkben tartottak volna.

A TUI AG utazási társaság, amelynek legnagyobb piaca az Egyesült Királyság és Németország úgy látja, hogy az omikron csapást mér téli értékesítéseire, pedig a feltűnése előtt erőteljesen nőtt a kereslet. Az EasyJet Plc, Európai egyik legnagyobb diszkont-légitársasága szintén a kereslet év végi gyengüléséről számol be. Az utazni készülők egy része későbbi, 2022 elején induló járatokra teszi át foglalását. A hazai turizmus bővülése megállt, a jövő nyári üdülések iránti kereslet lefagyott. Eközben visszatért a távmunka, még olyan üzletágakban is, ahol fontos a munkatársak személyes jelenléte. Még a fodrászok is arról számolnak be, hogy az emberek feladják karácsony előtt hajszobrászati terveiket.

Nem olyan rossz a helyzet

Mindez nem jelenti azt, hogy az omikarácsony silány lesz. A londoni pubok és vendéglők továbbra is nagy forgalmat bonyolítanak le. Miközben a kikapcsolódni vágyók egy része, főként az idősebbek óvatosabbá váltak, mások nem hagyják zavartatni magukat, nem veszítették el dorbézolási kedvüket. Az Azzurri a lemondások mellett azt is tapasztalja, hogy egyesek előrehozzák rendezvényeiket, mert attól tartanak, hogy később újra korlátozások lesznek.

Mindez arra utal, hogy az emberek többségének végleg elege van a bezártságból, látni akarják rokonaikat, barátaikat, ajándékozni szeretnének, úgy, ahogy azt a pandémiai előtti boldog békeidőkben tették. Ha csak kissé csökken a családi, baráti összejövetelek száma, az még jól is jöhet a kiskereskedőknek, ugyanis több enni-inni valót rendelnek majd házi mulatságokra. Emellett az emberek nem adják fel az ajándékvásárlást sem, legfeljebb az interneten szerzik be, amit kiszemeltek szeretteiknek. Erre utal, hogy a kisebb télapóajándékok értékesítése visszatért a régi szintjére.