Ahogy az omikron koronavírus-változat a korábbi mutánsoknál gyorsabban terjed a világban, egyre nő a valószínűsége annak, hogy korábban megfertőződött emberek újra megfertőződnek a vírussal – kezdi a szakértők aggodalmait listázó cikkét a Financial Times. Neil Ferguson, a londoni Imperial College járványügyi szakértője a napokban azt mondta, hogy szerinte a omikronos esetek 10-15 százalékában olyanokat száll meg a vírus, akik korábban egy korábbi vírusváltozattal már egyszer megfertőződtek. Más szakértők úgy vélik, hogy ez a becslés közel lehet a valósághoz.

Egyelőre nincs semmilyen bizonyíték arra, hogy az omikronnal fertőzöttek korábban is ezzel a mutánssal találkoztak, azaz egyelőre csak a más változatok okozta fertőzésen túlesettek kapták el a variánst. Omikron utáni omikron esetre még Dél-Afrikában sem volt példa, ahol a legrégebben, legalább két hónapja terjed ez a mutáns. Ugyanakkor az járványügyi szakértők attól tartanak, hogy az omikron gyors terjedése és immunitáselkerülő képessége előbb-utóbb elvezet ahhoz, hogy ilyen típusú fertőzések is előfordulhatnak. Hogy ez kiderüljön, ahhoz legalább hat hónapon át gyűjtött adatokat kell értékelni.

Az egyik legjobb információforrás, az Egyesült Királyság Egészségbiztonsági Hivatala több mint 268 ezer „lehetséges újrafertőződést” tartott nyilván Angliában – ami azt jelenti, hogy a pozitív covidtesztet 90 napon belül újabb pozitív covidteszt követte valakinél –, miközben összesen 11,1 millió koronvírus-esetet jegyeztek fel az országban a járvány kezdete óta. Ez azonban torz lehet, mert a második fertőzés enyhébb, így az érintettek kihagyhatják a tesztelést, és ezzel azt is, hogy adatuk nyilvántartásba kerüljön.

Jobb, mint a vakcina

A természetes megfertőződés jobb immunitást kínálhat az újabb vírusváltozatok ellen, mint a jelenleg rendelkezésre álló covidoltások – mondja Charles Bangham, az Imperial College immunológusa. Ugyanakkor hiába okoz gyengébb lefolyású betegséget az újrafertőződés, előfordulhat, hogy meghal a beteg. Az USA-ban is volt egy omikronnal fertőzött beteg, aki belehalt a koronavírus-betegségbe. Korábban nem oltották be az illetőt.

Az újrafertőződés gyakrabban fordul elő gyermekek körében, mint a felnőtteknél. Az általános iskolásoknál történik meg a legtöbbször, hogy a vakcnia nem vált ki immunreakciót, így a 4-11 évesek a leginkább kitettek a fertőzésnek.

Az újrafertőződésnél ritkább a kettős fertőzöttség, azaz amikor valakibe egyszerre két vírusváltozat kötözik. A vírusok hajlanak arra, hogy elkerüljék az ilyen versengést, mert amikor egyikük megfertőz egy sejtet, nem szeret osztozni az abból fakadó erőforrásokon. Ezért megváltoztatja a sejtet, hogy az ne fogadjon be újabb vírust – mondja Christopher Coleman, a University of Nottingham professzora.

Rémes lehetőség

A kettős fertőzés lehetősége ugyanakkor erősen aggasztja a virológusokat, ugyanis a kétféle vírus géneket cserélhet egymással, újabb, veszélyes kombinációkat létrehozva. Ezért abban bíznak, hogy az omikron gyorsabb terjedése kiszorítja a deltát és az összes korábbi változatot a „piacról”, így elmaradnak a kettős fertőzések. Egy dél-afrikai kutatás erősíti ezt a reményt, ugyanis az omikronnal fertőzöttek vérplazmájában csak ennek a vírusváltozatnak a nyomait találták meg.

A szakértők úgy vélik, hogy a koronavírus végül az influenzához hasonló, szezonálisan visszatérő járványt okoz majd sok-sok éven át. Mutálódni fog és az emberek védettsége idővel gyengül ellene. Az újrafertőződés várhatóan csak elenyésző számban fog súlyos betegséget okozni. A konklúzió: a koronavírus néhány évenként mindannyiunkat meg fogja gyötörni kissé.