Lengyelországban a vállalati szektorban decemberben mintegy 5000 zloty (375 ezer forint) volt az átlagkereset, amelyből 3532 ezer nettó (265 ezer forint) maradt az emberek zsebében - adta közre a gazeta.pl a varsói statisztikai hivatal (GUS) adatait. A bruttó összeg 7,3 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.

A GUS összesítéséből az is kiderült, hogy 6 millió 648 ezren dolgoztak a versenyszférában, ami 4,6 százalékos emelkedés 2016 végéhez képest. A gazeta.pl megjegyzi, hogy ezek az adatok nem érintik a közszférát, és csak olyan vállalkozásokra vonatkoznak, amelyeknél a dolgozók száma meghaladja a kilencet. A lengyel nemzetgazdaság egészében a havi bruttó bér 2017 első három negyedében 4276 zloty volt.

A számtani középértéket felhúzza a legjobban keresők szűk rétegének bére, ezért érdemes megnézni bérek medián átlagát is. (Ez azt jelenti, hogy a dolgozók fele többet, a másik fele kevesebbet keresett ennél.) Ezzel kapcsolatban csak egy régebbi adatot közölnek: eszerint 2016 októberében bruttó 3511 zloty volt a medián átlag. A munkában állók 66 százaléka kevesebbet keresett az átlagbérnél.

A fotó forrása: shutterstock.com.