Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke 2017-ben 67 napot töltött hivatalos kiküldetésben külföldön. A 33 úti cél túlnyomó többsége valamelyik európai ország volt - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium a Népszava közérdekű adatigénylése nyomán.

Ugyanakkor a legnagyobb delegációk Törökországba, valamint Távol-Keletre kísérték el a kormányfőt. Amikor például tavaly nyáron Recep Tayyip Erdogan török elnökkel találkozott, 69 fős kíséret vette körül. Ugyanígy igen népes, 54 fős volt a magyar delegáció a vietnami úton. Grúziába 51 fős, Kínába 38 fős delegáció utazott. Az európai utakra jellemzően 15-20 fő kísérete el a miniszterelnököt.

A napilap kikérte a delegáció tagjainak nevét is, ám a Szijjártó Péter vezette tárca ezeket az adatokat nem adta ki. A külföldi utak során hivatalosan a repülőjegyekre költik a legtöbbet, 2017-ben 255 millió forintot. Ezt kiegészítette a 49 millió forintos szállásköltség, valamint a 2,5 millió forintos tolmácsolási költség. A delegációk tavalyi 6,6 millió forintot számoltak el napidíjként.

A fotó forrása: Shutterstock