Azzal kell számolni, hogy a második hullám "keményebb lesz az elsőnél, ugyanúgy, mint a spanyolnáthánál", az eddigi legsúlyosabb modern kori világjárványnál, mindenekelőtt azért, mert az elsőnél "rosszabb évszakra", a téli hónapokra esik. Ez azt jelenti, hogy a járványügyi védekezés "egész télen leköt majd minket" - idézi a német kormányfő nyilatkozatát az Infostart.

A vírus elleni oltás fejlesztéséről "kedvező hírek" érkeznek, de az eredmények "nem mutatkoznak meg jelentős mértékben" a járvány második hullámának alakulásában.

Így továbbra is be kell tartani majd a fertőzéshigiéniai óvintézkedéseket - mondta Angela Merkel, aki a szövetségi kormány mellett működő független gazdasági tanácsadó testület, a gazdasági bölcsek tanácsának is nevezett szakértői csoport új előrejelzésének átadására szervezett online sajtóeseményen nyilatkozott.

Az előrejelzés szerint Németország összterméke (GDP) az idén 5,1 százalékkal csökken, jövőre 3,7 százalékkal növekedik.

A járvány a második világháború utáni német történelem egyik legmélyebb válságába taszította a gazdaságot, és a második negyedévben történt meredek visszaesést ugyan a nyáron lendületes növekedés követte, de "a koronaválság még nem ért véget" - emelte ki Lars Feld, a testület vezetője.

A fertőződések számának erőteljes emelkedése miatt az Európai Unió legnagyobb gazdaságának helyzete "törékeny", a folyamatok alakulását pedig nagyban meghatározza, hogy miként sikerül megfékezni a járványt és hogyan alakul a külgazdasági környezet.

A gazdaságpolitika többszörös kihívás előtt áll, a járvány miatti recesszió mellett kezelnie kell a digitalizáció, a klímaváltozás és a demográfiai átalakulás hatásait is.

Németországban a Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) szerdai kimutatása szerint az utóbbi 24 órában 18 487 ember szervezetében mutatták ki az új típusú koronavírust (SARS-Cov-2). Ez nagyjából 7 százalékos növekedés az egy héttel korábbi 17 214 esethez viszonyítva. A fertőzéshullám erejének mérséklődését jelzi, hogy az előző héten regisztrált esetszám 15 százalékkal haladta meg a hét nappal korábbi 14 964-et.