Lengyelország, Magyarország és Szlovénia vezetői, akik úgy kerültek hatalomra, hogy meglovagolták a társadalom kiábrándultságát az elitből, azzal a kellemetlenséggel szembesülnek, hogy a pandémia miatt bevezetett intézkedések és az azzal járó válság miatt, ami persze megint a társadalom alsóbb rétegeit sújtja, az új utált elitté válnak – írta Andrew Higgins Kelet-Európa-szakértő a New York Timeson megjelent cikkében. Az elemző szerint emellett az emberek kezdenek ráunni megosztó, a társadalom különböző csoportjait egymással szembe fordító, belső és külső ellenséget generáló politikájukba.

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke ellenzéke váratlan összefogásával kénytelen szembe nézni, a lengyel kormánypárt, a radikális jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) a korábban a baloldalra jellemző osztogatással próbálja védeni népszerűségét, Szlovénia keményvonalas kormánypártja és kormányfője, Janez Jansa népszerűsége részben a pártból kilépők miatt óriásit esett. Miután a 2018-as választási kampányban megígérte az embereknek, hogy megvédi őket a bevándorlóktól és a biztosítja a kétmilliós szlovén nemzet túlélését, koalíciós kormánya elérte a 65 százalékos népszerűségi indexet. Ez mostanra 26 százalékra zuhant.

Kapcsolódó

Jansa, aki Orbán Viktor nagy tisztelője, válaszul az ellene indult tüntetésekre és parlamenti bizalmatlansági indítványra, amit éppen hogy csak túlélt, igyekezett térdre kényszeríteni a médiát, ami a magyar és a lengyel kormánypártnak bejött. Mindössze annyit tudott azonban elérni, hogy a részben Magyarországról finanszírozott Nova24TV támogatja, amelynek nézettsége nem éri el az egy százalékot. Ugyanakkor korai lenne még leírni Kelet-Közép-Európa volt szocialista országainak populista vezetőit.

Az „új tengely”?

Legalábbis ez a véleménye Slavoj Zizek ismert filozófusnak, aki mérsékelt, konzervatív marxistának tartja magát. (Melania Trump mellett ő az a szlovén, akit külföldön is ismernek.) Szerinte Jansa, Orbán és Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke, Lengyelország tényleges vezetője alkotja a „gonosz új tengelyét”. Úgy látja, hogy nem elsősorban népszerűségük tartja őket hatalmon, hanem ellenzékük impotenciája. Ellenfeleik moralizálva lépnek fel ellenük, felhívva a figyelmet, hogy nem igazán demokraták, miközben a választókat mindennapi gondjaikon keresztül foghatnák meg.

Hogy mire gondol, arra utal, hogy a magyar rezsim, amelyet vezére a nyugati demokrácia kompakt alternatívájának tart, a legmagasabb koronavírus-halálozást produkálta Peru után. A PiS és a Szlovéniát kormányzó Szlovén Demokrata Párt szintén kivívta a nép haragját a pandémiára adott válaszukkal. Ezzel együtt Jansára – és a magyar kormányfőre – az jelenti a legnagyobb veszélyt, hogy ellenzéke nagy nehezen képes egységesen szembe szállni vele.

Jansa stabil szavazóbázisát a választók negyede adja, ám Luka Sisjak Gabrijelcic történész szerint – aki korábban a támogatója volt, de kiábrándult belőle – saját táboránál is hatékonyabban mozgósítja ellenzéke támogatóit, akik nagyon utálják. Utóbbiak közé tartozik Igor Zorcic, a parlament elnöke, aki nemrég dezertált a kormánykoalícióból, azzal indokolva ezt, hogy nem akarja, hogy hazája olyanná váljon, mint Magyarország.

„Elesett” mintaország

Gabrijelcic úgy látja, hogy a populista politikai irányzat elveszti a régióban a lendületét. Ezzel egyetértve Ivan Krastev, ismert Kelet-Európa-szakértő attól tart, hogy a Jansa és Orbán áthangolódásával a „magabiztos populizmus” helyét átveheti az ennél veszélyesebb „apokaliptikus populizmus”, azaz a magát végveszélyben érző, és erre szélsőségesen reagáló politika.

Krastev szerint az európai nacionalisták igazi „álomországa” nem a Donald Trump volt amerikai elnök irányítása alá került Egyesült Államok volt, hanem a Benjamin Netanjanu vezette Izrael. Ez testesítette meg az erős gazdasággal és katonasággal rendelkező „etnikai demokráciát”, amely képes ellenállni a vele szemben érvényesülő külső nyomásnak. A Netanjanu ellen felállt negatív koalíció – amely tehát egyedül abban találta meg a közös nevezőt, hogy a 10 éve regnáló kormányfőt végre kiüsse a hatalomból –, mélyen megrendítette az európai jobboldali populistákat, mert az ő vezetése alatt álló Izrael volt a modell országuk.