A kormányfő arról számolt be a Polsat News lengyel kereskedelmi hírtelevíziónak adott interjújában, hogy jelenleg közelebb van egymáshoz Magyarország és Lengyelország, valamint az EU német soros elnökségének és több más tagállam kormányának az álláspontja, mint néhány héttel vagy nappal ezelőtt - írja az MTI.

Hangsúlyozta, hogy azokat a jogállamisági kérdéseket, amelyeknek nincsen semmi közük a pénzügyi kérdésekhez, külön kell választani a költségvetési ügyektől. Nem lenne ugyanis kívánatos egy olyan helyzet, amelyben pénzügyi szankciókat lehetne kiszabni például azért, mert valamelyik tagállam nem követi az európai irányvonalat gender- vagy migrációs ügyekben.

A miniszterelnök szerint Budapest és Varsó között egyetértés van minden főbb témában, a két ország érdekei egybeesnek, fontosnak tartják az EU alapszerződéseiben foglaltak, a nemzeti érdekek, illetve a Magyarországnak és Lengyelországnak járó pénzügyi források megvédését.

Úgy vélekedett, hogy a két ország együtt elég erős a pénzügyi érdekeik megvédéséhez, "nem kell aggódni, egyetlen pennyt sem fognak veszíteni".

Orbán Viktor rámutatott emellett, hogy a konfliktushelyzet, a költségvetési vétó fenntartása nem jó Európának, ahogyan Magyarországnak és Lengyelországnak sem áll érdekében, ezért mielőbb megállapodásra lenne szükség, amely minden fél számára előnyös.

"A vita nem a pénzügyi forrásokról szól, ez csak másodlagos kérdés, amiért harcolunk, az a nemzeti szuverenitás védelme. A V4, Magyarország, Lengyelország az EU jövője" - tette hozzá a magyar kormányfő.