Netanjahu Magyarországra látogat, miközben folyik vita a Soros-ellenes plakátokról. Izrael és Magyarország keresi a kapcsolatok szorosabbra fűzésének lehetőségét, miközben Orbán flörtölése a szélső jobboldallal idegesíti a helyi zsidókat. Netanjahu magyarországi látogatása teszteli, hogyan viszonyul az európai nacionalista kormányokhoz. Lelki társak: Netanjahu és Orbán találkozik Budapesten.

Ilyen címekkel tudósít a világsajtó az izraeli kormányfő budapesti látogatásáról, megemlítve, hogy magyar kollégáján, Orbán Viktoron túl találkozik a visegrádi országok vezetőivel, a helyi zsidóság képviselőivel és részt vesz egy üzleti fórumon. A tudósítások felvetik a kérdést, miről beszélhet egymással a két vezető a közelmúlt több kínos közjátéka után.

Miket mondott

A legkevésbé érdekes ezek közül, hogy az antiszemitizmusáról ismert Jobbik a második-harmadik legerősebb párt Magyarországon. Ennél sokkal fontosabb a kormány menekültellenes óriásplakát-kampánya, amelynek legutóbbi fordulója a magyarországi zsidóként született Soros György üzletembert, az Orbán-kormány kemény kritikusát ábrázolja negatív üzenettel.

Itt lehet egy közös pont a két kormány között, mivel Soros erős kritikusa a jelenlegi izraeli vezetés politikájának is és támogat néhány radikális baloldali civil szervezetet az országban - emlékeztet a Jerusalem Post.

A harmadik súlyos konfliktusforrás a két ország között Orbán nemrégiben tett méltató megjegyzése Horthy Miklós kormányzóról, miszerint regnálásának első szakaszában államférfiként járult hozza az első világháború után összetöpörödött magyar állam stabilizálásához. Regnálása második szakaszában azonban még mindig ő volt az ország első embere, amikor a 600 ezer magyar zsidót haláltáborokba szállítottak.

Hogyan fog viselkedni?

Netanjahu európai útja előző állomásán nagyra értékelte, hogy Emmanuel Macron francia államfő határozottan elítélte azokat a gaztetteket, amelyeket franciák követtel el a helyi zsidósággal szemben a második világháború idején. Kevésbé fogalmazott egyértelműen Orbánnal kapcsolatban látva a magyar kormány Soros-ellenes kampányát - emlékeztet a haaretz.com internetes portál.

Utasítottam Izrael budapesti nagykövetét, hogy tudassa ezzel kapcsolatos álláspontunkat a magyar kormánnyal - mondta meglehetősen általánosan. Ez megtörtént és kaptunk egy választ. Az ügyet meg akarom vitatni Orbán Viktorral a találkozónk során - tette hozzá.

Hasznos lesz

A magyar miniszterelnök már 2010-es hatalomra kerülése után is próbálta meghívni izraeli kollégáját Budapestre, hogy ezzel visszaszerezzen valamit az EU-val kialakult vitája miatt alaposan megtépázott tekintélyéből - véli a Jerusalem Post. Ez akkor nem jött össze, ám a mostani vizittel még többet nyerhet, mint amit akkor nyert volna.

Először is a jövő évi választások előtt demonstrálhatja hazai közönségének, hogy nem csupán Oroszország, Kazahsztán és ezekhez hasonló államok vezetői keresik fel, azaz mégsem olyan elszigetelt, mint amilyennek látszik.

Közelebb Trumphoz

Másodszor közelebb kerülhet Donald Trump amerikai elnökhöz, aki köztudottan jóban van Izrael első emberével. A magyar kormánytól és vezetőjétől az Obama-adminisztráció karnyújtásnyi távolságot tartott, miután Orbán állást foglalt az illiberális demokrácia mellett. Trump hatalomra kerülése esélyt kínálhat ennek megváltoztatására.

Végül nem egyszerűen kétoldalú találkozóról van szó. Netanjahu részt vesz a visegrádi négyek tanácskozásán is, amivel - igaz, legalább csak a médiaesemény szintjén - emelheti a tekintélyét ennek a csoportnak. A hírportál szerint nem kell eltúlozni a V4 jelentőségét, mindazonáltal ez a találkozó is szolgálja Orbán érdekeit, aki növelni akarja a visegrádi csoport súlyát az EU-n belül.

Erősíteni a hajlamot

Netanjahunak két jó oka lehet arra, hogy felkeresi Magyarországot. Az egyik, hogy 100-120 ezres lélekszámával - Franciaország és Nagy-Britannia után - Európában ebben az országban él a harmadik legnagyobb zsidó közösség. Látogatásával fontos bátorító gesztust tehet ennek a társadalmi csoportnak.

A másik ok, hogy Magyarország azok közé az európai államok közé tartozik, amelyek a nemzetközi vitákban hajlamosak Izrael mellé állni. Írország, Portugália, Spanyolország, Svédország és még Franciaország is inkább vele szemben foglal állást, míg Csehország, Görögország, Hollandia és Németország mellette. A magyarok az utóbbi csoport felé húznak, így az izraeli kormányfő látogatása egyfajta biztatást adhat arra, hogy továbbra is ezt tegyék.