Ahogy a 2019-es év Lengyelországban az európai parlamenti és a nemzeti parlamenti választás jegyében telt el, úgy a 2020-as az elnökválasztás éve lesz. Az októberi parlamenti szavazás másnapján már mindenki ezzel foglalkozott, a média szinte csak erről írt - derül ki az onet.pl összefoglalójából. Sokáig az volt a fő kérdés, hogy Donald Tusk volt miniszterelnök, az Európai Tanács leköszönt elnöke hazatér-e, és indul-e a posztért, ám külföldi megbízatást vállat, az Európai Néppárt elnöke lett.

A jobbközép Polgári Platform (PO) és szövetségesei éles vita után választották ki jelöltjüket, aki várhatóan Andrzej Duda államfő, a kormánypárt, a radikális jobboldali Jog és Igazságosság jelöltjének legfőbb kihívója lehet. Egy igazi politikuscsalád igazi politikus tagját, a többéves politikai tapasztalattal rendelkező Malgorzata Kidawa-Blonskát indítják. A rendszerváltás óta három nő kormányfő is tevékenykedett, a nők komoly szerepet kapnak a pártokban, a helyi és az országos politikában is.

Dicső régmúlt és közelmúlt

Az 1957-ben született Kidawa-Blonska szociológus végzettségű. Egyik dédapja, Stanis³aw Wojciechowski a második lengyel köztársaság elnöke volt, míg másik dédapja, W³adys³aw Grabski miniszterelnök volt. Szociológiai tanulmányai közben bejárt a színművészeti főiskolára is, mivel közel állt hozzá a színjátszás és a filmművészet, később filmproducerkét is tevékenykedett.

Politikusi karrierje azzal kezdődött, hogy 2001-ben belépett az akkor újonnan megalakult Polgári Platformba, amelynek férje tévéreklámokat forgatott. A PO színeiben négy évvel később parlamenti mandátumot szerzett, 2013-ig a párt varsói szervezetének vezetője volt, majd a következő év januárjában Donald Tusk miniszterelnök kormányszóvivőnek nevezte ki. Tusk távozása után az Európai Tanács élére Ewa Kopacz miniszterelnök szóvivőjeként folytatta pályafutását. 2015-ben néhány hónapra - a Jog és Igazságosság (PiS) őszi választási győzelméig - az alsóház, a Szejm elnöke volt, majd az egyik alelnökeként dolgozott.

A 2019-es lengyelországi parlamenti választások során a jobbközép pártszövetség vezetője, Grzegorz Schetyna a párt miniszterelnök-jelöltjének nevezte meg, azonban a PO - a PiS mögött - csak a második helyen végzett.

Lehet esélye

A 2019. végi közvélemény-kutatások szerint a biztos szavazók körében Duda 46,6 százalékos támogatottságra számíthat, míg Kidawa-Blonskára 22,4 százalékon nyitott. A kétfordulós szavazás első körében még néhány tovább jelölt is indul, például biztosra vehető, hogy a lengyel parasztpárt, a PSL elnöke, Wladyslaw Kosiniak-Kamysz is megméretteti magát. Őt kilenc százalékon mérték. A részvételi arányt 64 százalékra becslik a közvélemény-kutatók. Az elnökválasztás kétfordulós, a második körbe csak a két első jut tovább, így a másodikból könnyen lehet első, ha be tudja gyűjteni a kieső jelöltek támogatóit.

Nem szegény ember

Kidawa-Blonska folyamatosan parlamenti képviselő volt 2005-től, így vagyonnyilatkozatot kell adnia. A 2019-es nyilatkozatban az szerepel, hogy 178 ezer zloty (bő 13 millió forint) készpénze van - férjével közösen. Ehhez jön még egy ház és egy fociklub részvényei. A 142,8 négyzetméteres háznak férjével együtt tulajdonosa, ennek értéke nagyjából 640 ezer zloty (47,2 millió forint). A ház körüli telek nagysága 1415 négyzetméter. Más ingatlanja is van, nevezetesen egy örökség ház még 1926-ból. A 438 négyzetméter területű ingatlan 1,4 millió zlotyt (103,3 millió forint) ér, de ennek csak a fele az övé.
Az elnökjelöltnek két autója van: egy 2002-es Volvo XC70 és egy 2004-es Volkswagen Phaeton. Ezek mellett Kidawa-Blonska "családi emlékeket" is megemlít konkrét érték nélkül. Hitelkártyáján 15 ezer zlotys hitelkerete, és 50 ezer zlotys vásárlási kerete van.