A Nemzeti Gárda több mint 500 katonája halt meg az Ukrajna elleni orosz háborúban – jelentette be szerdán Nadtocsij Olekszij, az NGU főparancsnokságának operatív osztályának vezetője egy tájékoztatón az Ukrainian Pravda szerint. A sebesültek száma a jelentés alapján már közel 1700 fő.

Április közepén Volodimir Zelenszkij elnök arról számolt be, hogy a teljes háború alatt 2500-3000 ukrán katona halt meg. A mostani beszámoló alapján már 5000 környékén lehet az ukrán veszteségek száma a civil áldozatok nélkül.

Viszont az ukrán védelmi erők becslései szerint Oroszország összes harci vesztesége február 24. és március 27. között ennél jóval nagyobb volt. A szerda reggeli adatközlésükben arról számoltak be, hogy már legalább 16 600 orosz katona halt meg a konfliktusban. A megszálló hadsereg elveszített 582 egységet, 1664 páncélozott harcjárművet, 294 tüzérségi rendszert, 52 légvédelmi rendszert, 121 repülőgépet, 127 helikoptert, legalább 7 hajót és 56 darab pilóta nélküli drónt.

Bár az ukrán közléseket érdemes kellő fenntartással kezelni, de nyugati hírszerzők szerint az orosz hadsereg súlyos veszteségeket szenvedett a háború kezdete óta. Valamint azt is megerősítették, hogy kedden egyetlen támadásban elpusztult több tucat orosz páncélos és csapatszállító, amikor a Bilohorivkában megsemmisítettek egy Szeverszkij Donyec folyón átkelni próbáló orosz menetoszlopot.

Az ukrán fegyveres erők megsemmisítették az orosz csapatok pontonjait és katonai felszerelését, a megszállók egy része pedig úszva menekült el – közölték a védelmi erők.