Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Nyugat-ellenes, gyakran provokatív kijelentéseiről ismert, 75 éves konzervatív-nacionalista politikust, az orosz harmadik legerősebb politikai párt első emberét február 2-án koronavírus-fertőzéssel szállították kórházba.

Zsirinovszkij három évtizeden át volt az orosz belpolitika közismert szereplője. Emlékének képviselőtársai egyperces csenddel adóztak, az alsóház megszakította ülését - írta az MTI.

Mindenkinél többször, hatszor jelöltette magát elnökválasztáson és mind a nyolc ciklusban tagja volt az Állami Dumának (az alsóháznak).

Az önmagát antikommunistaként pozicionáló politikus 1991-ben, a Mihail Gorbacsov elnök-pártfőtitkár ellen megkísérelt államcsíny idején még a Szovjetunió és kommunista egyeduralom fenntartására létrejött, puccsista Rendkívüli Helyzet Állami Bizottságát (GKCsP) támogatta. Ugyanabban az évben meglepetésre harmadik lett a Borisz Jelcin által megnyert elnökválasztáson. Két év múlva később az általa vezetett liberális demokraták - övék volt a Szovjetunió első hivatalosan bejegyzett ellenzéki pártja, nem bizonyított krónikák szerint a KGB támogatásával - a második helyet szerezték meg a parlamenti választásokon.

Putyin több mint két évtizedes állam- és kormányfői országlása idején Zsirinovszkij a politikai verseny illúzióját megteremtő, úgynevezett "rendszerszintű" - a Kremllel együttműködő - ellenzék egyik meghatározó figurája lett. Radikális kijelentéseivel több elemző szerint hasznos szolgálatot tett az ország vezetésének a közvélemény tesztelésében.

Noha reális önálló politikai súlya nem volt, Zsirinovszkij kijelentései gyakran nemzetközi megrökönyödést keltettek. Ilyen volt, amikor nukleáris csapással, Alaszka visszacsatolásával vagy azzal fenyegetőzött, hogy az orosz katonák "az Indiai-óceán meleg vizében mossák majd le a csizmájukat". Szerette magát Donald Trump volt amerikai elnökhöz hasonlítani.

Zsirinovszkij támogatta a Krím elcsatolását és tavaly december 27-én nagy feltűnést keltett, amikor parlamenti felszólalásában 2022. február 22. hajnali négy órára jósolta meg az Ukrajna elleni invázió kezdetét. "Meg fogják érezni új politikánkat" - mondta.

Putyin február 24-én jelentette be a "különleges hadművelet" elindítását.

Vlagyimir Zsirinovszkij Almatiban, az akkor még a Szovjetunióhoz tartozó Kazahsztán fővárosában született 1946-ban. Apja, az 1949-ben Izraelben letelepedett Volf Iszakovics Eidelshtein, egy gazdag nyugat-ukrajnai iparos fia volt. Zsirinovszkij, aki anyja első férjének családnevét vette fel, több ukrán kormánytól is követelte a kosztopili családi jussát.

Az ifjú Zsirinovszkij 1964-ben költözött a szovjet fővárosba, ahol a Moszkvai Állami Egyetem Ázsiai és Afrikai Országok Intézetében török szakon végzett, majd a 70-es évek elején Tbilisziben teljesített katonai szolgálatot. Később jogi diplomát szerzett, és politikussá válásáig állami bizottságokban és szakszervezetekben tevékenykedett.

Zsirinovszkij pártja 1993-ban 64 mandátumot szerzett meg a 450 fős alsóházban, ami a 2021-es választás nyomán 21-re csökkent. A nevében liberális demokrata, valójában nacionalista formáció jövőjével kapcsolatban a szinte mindenben meghatározó vezér korosodásával, majd halálával kapcsolatban komoly kérdések merültek fel.

A politikus december közepén azt közölte, hogy újra beoltották a koronavírus ellen. Állítása szerint 2020 szeptembere óta hétszer kapott vakcinát.

A Kommerszant című lap úgy értesült, hogy állapota egy hete drasztikusan megromlott, a koronavírus és a cukorbetegség vérmérgezést okozott, mindkét tüdeje felmondta a szolgálatot. Az orvosok hétfőn behívták hozzátartozóit a kórházba, hogy elbúcsúzhassanak tőle, mert már lélegeztetőgéppel sem tudták életben tartani.

Hogylétéről az elmúlt hetekben ellentmondó értesülések jelentek meg. Március közepén a sajtó arról számolt be, hogy orvosai szepszis miatt újra mesterséges kómába helyezték, de pártja ezt tagadta. Március 25-én Alekszandr Pronyuskin szenátor bejelentette a politikus halálát, amit az egészségügyi minisztérium nem erősítette meg, ezért Vologyin alsóházi elnök lemondásra szólította fel a felsőházi politikust. A liberális demokraták kilátásba helyezték, hogy mindenkit feljelentenek a főügyészségen, aki hamis információkat terjeszt vezetőjükről.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport