Kira Jarmis, Navalnij sajtótitkára csütörtökön arról számolt be az Interfax hírügynökségnek az MTI szerint, hogy bírósági végrehajtók foglalták le a politikus moszkvai lakását.

Navalnij, az általa alapított Korrupcióellenes Küzdelem Alapítvány (FBK) és Ljubov Szobol júliusban 88 millió rubelt veszített egy rágalmazási perben Jevgyenyij Prigozsin Kreml-közeli üzletember egyik cége, a Moscow Schoolchild ellen. Az ellenzéki politikust a bírság egyharmada terheli.

A Guardian azt írja, hogy  Navalnij korábban az ételek minőségét vitatta, mire a Moscow Schoolchild nevű cég beperelte Navalnij alapítványát, a Korrupcióellenes Alapítványt (FBK) és annak ügyvédjét Ljubov Szobolt, hogy fizessenek 1,4 millió dollárt azokért a károkért, amit a cégnek okoztak a rágalmazással, amiért többen szerződést is bontottak velük. Augusztus 27-én ennek részeként fagyasztottak be a politikus bankszámláját, és foglalták le a lakását, hogy azt ne adhassa el.

Adatokat követel Moszkva

Közben Moszkva jegyzékben követelte az Vegyifegyver-tilalmi Szervezetnél (OPCW) működő orosz állandó képviselet csütörtökön a némettől, hogy szolgáltasson részletes adatokat az Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus szervezetében talált méregről. A vegyifegyver-tilalmi szerződés értelmében a német félnek tíz napon belül kell megadnia a tájékoztatást - írta az MTI.

Oroszország egyebek között Navalnij leleteire, biológiai anyagaira és egyéb klinikai mintáira tart igényt. Az orosz fél emellett azzal a kéréssel fordult Németországhoz, Franciaországhoz és Svédországhoz, hogy tartsa tiszteletben jogsegélynyújtási kötelezettségeiket.

Az oroszok szerint a Nyugat dezinformációs kampányt folytat

Ilja Tyihomov, az orosz külügyminisztérium sajtóosztályának helyettes vezetője a parlamenti alsóháznak az állami szuverenitás megvédésével és külföldi beavatkozás elhárításával foglalkozó ideiglenes bizottsága előtt azt hangoztatta, hogy a Navalnij-ügyben a Nyugat által elindított "masszív dezinformációs kampány" célja az orosz belpolitikai folyamatok befolyásolása és a "szankcióhangulat felkeltése".

Példaként hozta fel az Európai Parlament szeptember 17-én elfogadott határozatát, amely azt javasolja az uniós intézményeknek, hogy sürgessenek nemzetközi vizsgálatot a Navalnij-ügyben, és arra válaszul Oroszországgal szemben alkalmazzák a "demokratizálás stratégiáját", valamint követeljék tőle a júliusban elfogadott alkotmánymódosítások visszavonását.

Navalnijt augusztusban mérgezték meg

Alekszej Navalnij, Vlagyimir Putyin elnök egyik legismertebb bírálója, augusztus 20-án rosszul lett és kómába esett a Tomszk-Moszkva repülőjáraton. A repülőgép egészségügyi kényszerleszállást hajtott végre Omszkban, ahol Navalnijt szakemberek vették kezelésbe, majd augusztus 22-én a hozzátartozói kérésére Berlinbe szállították tovább. Követői azt állították, hogy a politikust megmérgezték, amit az oroszok többször visszautasítottak.

A 44 éves politikus szervezetéből vett minták alapján a német hadsereg, valamint egy francia és egy svéd laboratórium szakértői azt állapították meg, hogy az ellenzéki politikust az egykori Szovjetunióban kifejlesztett, Novicsok típusú harci idegmérgek egyik fajtájával mérgezték meg.

Moszkva a maga részéről kifogásolta, hogy a német fél sem az orosz főügyészség, sem a Navalnijt kezelő orvosok kérésére nem szolgáltatott információt arról, hogy milyen megállapításra jutott. Moszkva Berlin mellett Párizshoz és Stockholmhoz is jogsegélykérelemmel fordult. A méreganyagra vonatkozó bizonyítékok hiányára hivatkozva az orosz hatóságok bűnügyi nyomozást nem, csak előzetes vizsgálatot indítottak.