Az orosz vakcina értékesítéséért felelős állami alap (RDIF) azzal vádolja az Egyesült Államokat, hogy nyomást akar gyakorolni Brazíliára, amely az amerikai források mellett orosz Szputnyik V oltást is vásárolni akar - írja a Moscow Times. Ezt az amerikai Department of Health and Human Services kormányhivatal januárban megjelent éves jelentésére alapozzák, amely úgy fogalmaz, hogy a latin- amerikai országokat le kell beszélni a "nem tiszta szándékú" országok segítségének igénybevételéről az egészségügyben. A példák: Kuba, Oroszország és Venezuela.

Az egyik példa erre a lebeszélésre az OGA (HHS Office of Global Affairs) egészségügyi irodájának próbálkozása arra, hogy meggyőzzék Brazíliát, utasítsa vissza az orosz koronavírus-vakcinát. A 212 millió lakosú Brazíliában eddig 280 ezren vesztették életüket koronavírus-betegségben, ami a második legmagasabb adat az Egyesült Államok halálozási statisztikája után. Az ott feltűnt vírusmutáns, amely kétszer olyan fertőző, mint az eredeti, napi átlag 1800 halálesetet okoz.

A RDIF a HHS Twitter-üzenetével támasztja alá a vádjait a Szputnyik V elleni amerikai kampánnyal kapcsolatban. Az alap közleménye szerint a világ országainak együtt kellene dolgozniuk, a pandémia mielőbbi megállítása érdekében ahelyett, hogy betartanak egymásnak. A RDIF közleménye két nappal követi annak a szerződésnek az aláírását, amelyben a brazil egészségügyi minisztérium 10 millió orosz vakcinát rendelt. Brazília emellett 100 milliót vásárolt a Pfizer és 38 milliót Johnson & Johnson oltásából. A Szputnyikot a tervek szerint később gyártani is fogják Brazíliában.