Elképzelhető olyan orosz kibertámadás valamelyik NATO-tagállam ellen, aminek alapján életbe lépne a katonai szövetség kollektív biztonsági cikkelye (5. cikkely), azaz a tagországok kötelesek lennének megvédeni megtámadott társukat - írja a Reuters a katonai szövetség egyik tisztviselőjére hivatkozva. A cikk szerint ez lehet talán a legkézenfekvőbb módja annak, hogy az Ukrajna ellen indított orosz invázió túlterjed a megtámadott ország határain.

A NATO évek óta jelzi, hogy egy komoly kibertámadás ezzel a következménnyel járhat, annak ellenére, hogy alapvetően elméleti lehetőségről van szó. Ami azt illeti az 5. cikkelyt egyszer élesítették a katonai szövetség történetében, mégpedig az New York-i ikertornyok elleni 2001. szeptember 11-ei terrortámadás alkalmával.

A szakértő nem bocsátkozott találgatásokra azzal kapcsolatban, hogy milyen típusú a virtuális térben indított támadás lépné át ezt a határt, de az biztos, hogy a válasz magában foglalhat diplomácia lépéseket, gazdasági szankciókat, kiberellencsapást vagy hagyományos katonai akciót is. A teendőkről a NATO-nak politikai döntést kellene hoznia. Az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok már korábban figyelmeztetett, hogy az ukrajnai háború kibertámadásokkal járhat. Emellett attól tartanak, hogy az orosz hadsereg összefoghat olyan "privát" vállalkozókkal, akik például az USA-ban egy gázvezeték irányítórendszerét támadták meg zsarolási céllal 2021-ben.

Az Ukrajnával kapcsolatos legfontosabb híreket ezen a linken olvashatja.