Jevgenyij Zsukov végzős politológus egyetemi hallgató, aki Moszkvában egy kis kávézót is vitt, az Ukrajna ellen indított orosz invázió nyomán úgy döntött, hogy összecsomagol, és elhagyja szerinte rossz útra tévedt hazáját - írja a Moscow Times. Több tíz ezer honfitársával együtt Georgia (Grúzia) felé vette az irányt, ahol létrehozott egy civil szervezetet az ukrajnai menekültek segítésére.

Nem tudtam tétlenül nézni egy ilyen igazságtalanságot - mondta az AFP riporterének. A 23 éves fiatalember eleve azzal indult el, hogy valahogy segít a rászorulókon. Jelenleg főként egészségügyi problémákban számíthatnak rá az Ukrajnából érkezettek Tbilisziben. Főhadiszállásukat egy pincehelyiségben állítottak fel, ahol helyben beszerzett gyógyszereket adnak a rászorulóknak.

Több száz családnak segíetttek

Daniil egy német politikai alapnak dolgozik, amely Tbiliszibe küldte segíteni. Szavai szerint gyorsan rájöttek, hogy az ingyenes gyógyszerek osztásával tudnak a legtöbbet segíteni az ukrán családokon. Április elején kezdték munkájukat, azóta 250 menekült családnak tudtak gyógyszert szerezni kezdve az egyszerű fájdalomcsillapítóktól a receptre kapható készítményekig.

Önkénteseik létszáma harmincra nőtt, és legnagyobb félelmük, hogy nem tudnak mindenkinek segíteni, aki hozzájuk fordul. Szerencséjükre másik félelmük nem igazolódott: bár sok georgiai még a 2008-as orosz katonai akció miatt gyanakodva fogadja az oroszokat, akárcsak az ukránok, ám hamar elfogadták, hogy velük szemben nincs okuk előítéletekre.

Amikor oroszok segítenek ukránokat

Sőt Daniil elmondása szerint azzal sincs gond, hogy vállalják orosz voltukat, amit az irodájuk bejárata mellett kitűzött orosz zászlóval is jeleznek.

Azt viszont elismeri, hogy kissé furcsa, amikor ukránok megköszönik a segítségüket. Az IT-specialista Nyikolaj, aki Mariupolból menekült el családjával azzal magyarázza ezt, hogy különbséget tesznek Oroszország vezetői és az orosz emberek között.