Még decemberben szinte minden tengeri nyersolajimportot megtiltott az Európai Unió Oroszországból, majd februárban a tilalmat kiterjesztette a finomított termékekre, a dízelre is – írja a Bloomberg.

A szabályok azonban nem akadályozták meg az olyan országokat, mint India, hogy olcsó orosz nyersolajat vásároljanak fel, azt üzemanyaggá, például gázolajjá alakítsák, és felárral szállítsák Európának

Az orosz olaj minden szankció ellenére visszatalál Európába, és erre jó példa, hogy India felpörgeti a nyugatra irányuló üzemanyag-exportot

– mondta Katona Viktor, a Kpler elemző cég vezetője.

Tavaly többen figyelmeztettek arra a kockázatra, hogy dízelhiány léphet fel, ami komoly gazdasági visszaesést okozhat. A jelek szerint az aggodalom immár kevésbé indokolt, amit az enyhe télnek is köszönhetünk, ami csökkentette Európa-szerte az üzemanyagárakat.

Az orosz gáz nem veszik el, csak átalakul

India számára tehát megengedett az orosz nyersolaj megvétele, azt pedig üzemanyaggá tudja alakítani, így lesz Európa számára olcsó nyersolajból drága gázolaj.

A Kpler elemző cég adatai azt mutatják, hogy

India még ebben a hónapban Európa legnagyobb finomított üzemanyag-szállítójává válik, miközben rekordmennyiségű orosz nyersolajat vásárol.

Az Indiába érkező orosz nyersolaj áprilisban meghaladhatja a napi 2 millió hordót, ami az ázsiai ország teljes olajimportjának közel 44 százalékát teszi ki.

 

A Mol-vezér az energiaválság megoldásáról beszélt, közben irdatlan osztalékot fizetnek

A Mol-csoport elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta, a kormányoknak, a nemzetközi intézményeknek el kell fogadniuk, hogy hosszú távon csak piaci normák alapján lehet fenntartani azt az egyensúlyt, amire szükség van. Az energiaválság ellenére jó eredményekről számolt be, magasabb összegű osztalék kifizetését javasolta a vállalat. Bővebben>>>