Még februárban a holland fellebbviteli bíróság érvénytelentette a hágai kerületi bíróság 2016-os ítéletét, és helybenhagyta az ugyancsak Hollandiában működő Állandó Választottbíróságnak (PCA) azt a 2014-ben meghozott határozatát, amely 50 milliárd dollár kárpótlás megfizetésére kötelezte Oroszországot a Jukosz (Yukos) olajvállalat kisajátítása miatt.

Az eljárást a vállalat korábbi részvényesei, a Cipruson bejegyzett Hulley Enterprises Limited, a Man szigeti Yukos Universal Limited, valamint a szintén ciprusi Veteran Petroleum Limited kezdeményezte Oroszországgal szemben. Oroszország már akkor jelezte, hogy fellebbez a döntés ellen. Mihail Hodorkovszkij egykori cégvezetőt és a Jukosz több más volt vezetőjét Moszkva azzal vádolja, hogy 51 milliárd dollárt kivontak Oroszországból offshore cégeken keresztül. A hágai székhelyű Állandó Választottbíróság 2014. július 28-án döntött úgy, hogy az olajvállalat kisajátítása miatt az orosz államnak 50 milliárd dollárt, az akkori orosz GDP 2,5 százalékát ki kell fizetnie a részvényeseknek. Hodorkovszkij emellett 10 évre börtönt is kapott, mert összetűzésbe került Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Néhány hónappal később szabadult és elmenekült az országból.

A februári ítélet kapcsán most döntött az orosz alkotmánybíróság. A Kreml már a hollandok döntésekor jelezte, hogy nem tartja illetékesnek a nemzetközi testületet az ítélkezésre, mert Oroszország ugyan aláírta - méghozzá 26 éve - , de nem ratifikálta az Energia Charta Egyezményt, amely szabályozza a szektor külföldi befektetéseinek védelmét is - eleveníti fel a Telex. Az alkotmánybíróság ez alapján azt állapította meg, hogy az orosz alkotmánnyal ellentétes lenne, ha Oroszország alávetné magát az ítéletnek. Az RT cikke szerint ez alapján dönteni ilyen ügyekben tehát csak orosz bíróság dönthet, nemzetközi csak akkor, ha ehhez az orosz fél is hozzájárul, viszont ez nem történt meg.

Így nem is kell kifizetniük a Jukosz részvényeseinek a kamatokkal 57 milliárd dollárra rúgó általuk bukott befektetési értéket.