Nem kétséges, hogy Oroszországban jelentős politikai változás zajlik. A Vlagyimir Putyin államfő regnálása alatt az elmúlt 20 évben kiépült rezsim, amely egyfajta hibrid autoritárius rendszer volt, azaz a társadalom lekenyerezését és az egyeduralmi elnyomást vegyítve működött, mintha visszatérne az autoritárius rendszerek alapjaihoz – írja a Moscow Timeson megjelent elemzésében Mark Galeotti politológus professzor, Kelet-Európa-szakértő. Korábban a putyini rendszert egyfajta posztmodern egyeduralomként írhattuk le, amely elődeinél sokkal kevésbé alapoz a félelemre és az erőre.

A nagyobb részt hamis, jelképes parlamentben ugyanilyen kormánypárt és ellenzék tevékenykedett, eljátszva a demokrácia karikatúráját. Eközben a közéleti aktivitás iránt kedvet érző, de ebben a színjátékban részt venni nem akaró embereknek módjuk volt civil szervezetekben ügyködni, ameddig megmaradtak a helyi ügyeknél vagy bizonyos kérdéseknél. A kritikus hangoknak is hagytak némi helyet a médiában.

QP | Quality Placement

Emellett persze az állami elnyomó szervezetek, élükön a belbiztonsági hivatallal, az FSB-vel készek voltak letörni az ellenállást, ha valahol, valamilyen ügyben felbukkant volna, ám a rezsim alapvetően nem erre támaszkodott, hanem arra, hogy meggyőzze az embereket, nincs jobb alternatíva, mint Putyin uralma. Ha ezt rossznak látják, lássák be, hogy bármi mással még rosszabbul járhatnának. Az ország vezetője nem hagyatkozott arra, hogy szeressék, mert ez az érzelem ingadozó. Nem akarta, hogy nagyon féljenek tőle, mert nem erőszakkal akarta fenntartani rendszerét. Mindkettőnél jobb az apátia, amikor a társadalom beletörődik abba, hogy nem remélhet jobb hatalmat annál, ami van.

Működött

Ez a módszer évtizedekig működött: a tömegek orosz mércével mérve elfogadható szinten éltek, az elit elfogadható lehetőségeket kapott arra, hogy megszedje magát, a közéletileg aktívaknak elfogadható esélyeik voltak arra, hogy korlátozott jelentőségű ügyekben nyüzsögjenek. Az elnyomást jól végiggondolt mennyiségben adagolták a makacskodók elhallgattatásától kezdve az átlagemberek gyengéd megfélemlítéséig. Ezt egészítette ki a változással kapcsolatos reménytelenség.

És ekkor jött Alekszej Navalnij sikertelen megmérgezése 2020 augusztusában, ami azt mutatta, hogy a rendszer urai immáron veszélyesnek ítélik mozgalmát. Ha másért nem azért, mert a vele szembeni fellépés érveket szolgáltat a nyugati országok Kreml-ellenes kampányának. Ez aztán elindította az események lavináját. Navalnij túlélte, meggyógyult és visszatért Moszkvába, letartóztatták, hogy ne mozgolódjon, ám erre tüntetéssorozat kezdődött mellette, amire erőszakkal válaszoltak.

A cikkíró szerint a rezsim keményvonalas vezetői úgy gondolták Navalnij tevékenységéről, hogy ami sok, az sok, és meggyőzték főnöküket, hogy álljon melléjük. Hogy Putyin miért mondott igent, azt kívülről lehetetlen megítélni. Talán attól tart, hogy Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök sorsára juthat. Belőle egyszerűen elegük lett az embereknek, így a tavaly augusztusi elnökválasztáson leváltották volna, ha látványosan el nem csalják a szavazást. Ez utcai ellenálláshoz vezetett. Putyin talán úgy gondolta, jobb most a kisebb erőszak, ha ezzel meg lehet előzni a későbbi nagyobbat.

Megy a maga útján

Ennek a döntésnek azonban megvannak a következményei. Navalnijjal láthatóan nem tudnak mit kezdeni, ezért a mozgalmát akarják felmorzsolni azzal, hogy ellenséges szervezetnek minősítették, és állandóan zaklatni fogják az aktivistáit. Az akarják, hogy az ellenzéki vezér hadsereg nélküli tábornok legyen. Ugyanígy fellépnek minden olyasmi ellen, ami a rezsimtől független lehet, akár a külföldön működő médiáról, akár az FSB ügyeit vizsgálni akaró jogászcsoportról, akár a közösségi médiáról van szó, amelyet Kínából átvett ellenőrző rendszerekkel akarnak „fejleszteni”.

Ezzel a rezsim visszalép a régi elnyomó rendszerek működési módjához. Nem a sztálini idők nagy terrorjához, hanem ahhoz, amit a szovjet titkosszolgálatot 1967-től 1982-ig vezető Jurij Andropov a „minimális erőfeszítéssel elérhető maximális hatás” elveként hangoztatott. Végül is Putyin emberei az andropovi iskolából kerültek ki. A Moscow Times cikkírója szerint az államfő talán eljuthat oda, hogy belássa, nincsenek új ötletei, és a szeptemberi parlamenti választások után vagy a 2024-es elnökválasztási kampány idején hátrább léphet egyet. Egy biztos, immáron az erőszakszervezetek tartják fenn a rezsimjét, és ezt tudomásul kell vennie, ha tetszik, ha nem.