A nyugati vezetők és Vlagyimir Putyin viszonya újra és újra felveti a kérdést, meddig lehet az orosz államfővel szemben elvi politikát folytatni, és mikortól kell áttérni a reálpolitikára. Az emberi jogokat és a demokratikus értékeket a nyugati álláspont szerint az oroszországi rezsim semmibe veszi, ám ha ezt kifogásolva a kapcsolatok építése helyett a konfrontációt választják a nyugati politikusok, akkor gyorsan szembe kerülhetnek az orosz vezetés hasonló válaszával – írja Philip Stephens, a Financial Times publicistája a két fél kapcsolatainak elmérgesedésére utalva.

Putyin kardcsörtetésbe kezdett azzal, hogy több tíz ezer orosz katonát vonultatott fel Ukrajna határai mentén arra hivatkozva, hogy az ukránok terveznek támadást a 2014-ben elszakadt délkelet-ukrajnai területek ellen, vagy esetleg azon morfondíroznak, hogy a pogromokat szerveznek az orosz ajkú ukrajnai lakosság ellen. A háborús fenyegetésből Nyugaton azt az üzenetet vették le, hogy az orosz elnök nem változtatott az elmúlt húsz évben alkalmazott módszerein, azaz elsősorban katonai eszközökkel igyekszik érvényesíteni akaratát. Következésképpen, ha Európa és az USA nem akar ütközni vele, akkor tárgyalnia kell, ha tetszik, ha nem.

QP | Quality Placement

Putyin az egyik vesztese annak, hogy Joe Biden lett az Egyesült Államok elnöke Donald Trump helyett. Utóbbi megadta neki azt a tiszteletet, amire vágyik – véli az FT publicistája, aki szerint nem szabad lebecsülni a hiúság szerepét a politikusok viselkedésének befolyásolásában. Az orosz elnök sose felejtette el, hogy Barack Obama, Trump elődje az elnöki székben „regionális hatalomnak” minősítette Oroszországot, miközben a legfontosabb célja, hogy a Nyugat az USA-val egyenrangúnak ismerje el országát, mint a hidegháború idején.

Lezárult egy fejezet

Az elmúlt hónapok külpolitikai téren rosszul alakultak az orosz rezsim szempontjából. Biden hatalomra kerülésével elveszett az az esély, hogy a transzatlanti együttműködés szétzilálódhat. Trump a multilaterális kapcsolatok helyett kétoldalú alkudozásokra törekedett a világ országaival, ami megfelelt a putyini rendszer érdekeinek. A hamarosan visszavonuló Angela Merkel német kancellár egyre inkább magára marad azzal, hogy támogatja az északi áramlat 2. gázvezeték megépítését, ami kiváltaná az orosz gáz ukrajnai tranzitját. Emmanuel Macron francia államfő kísérlete, hogy újraszabja az EU és a Kreml kapcsolatait, elhalt.

Bár nem világos, mik a szándékai az orosz elnöknek az ukrán határ menti katonai felvonulással, elérte vele azt a célját, hogy felkeltse Washington érdeklődését. Biden, aki eddig nem figyelt rá, leszámítva, hogy az orosz titkosszolgálatot az elnökválasztás befolyásolásával vádolja és egy interjúban kérdésre válaszolva gyilkosnak minősítette orosz kollégáját, csúcstalálkozót ajánlott neki. A téma Ukrajna és más kérdések, a lényeg, hogy kiszolgálják Putyin hiúságát.

Sok hiábavaló „reset”

A kapcsolatok alapvető, hosszabb távú változását, azonban nem várhatjuk – véli az FT cikkírója. Putyinnal többször, többen megpróbálták újraindítani a kapcsolatokat – megnyomni a „reset” gombot –, ám az új kezdet mindig a régi végeredményhez, a Nyugat bomlasztásával foglalatoskodó, a demokráciára és az emberi jogokra fittyet hányó orosz politikához vezetett. Ez azonban nem Oroszország érdekét, hanem Putyin túlélést szolgálja. Az autokratáknak mindig szükségük van ellenségre, amit ő a hidegháborús logika alapján a Nyugatban talál meg, pedig ha jobban figyelne arra, hogyan próbálja Kína befolyása alá vonni Közép-Ázsiát, beleértve a volt szovjet tagköztársaságokat is, közelebb járna ahhoz, mitől kell inkább tartania Oroszországnak mint nagyhatalomnak.

A kérdés az, hogy mindennek tükrében mit lehet vele elérni a nukleáris fegyverek korlátozása, az iráni atomalku feltámasztása vagy Afganisztán ügyében, miután Biden ki akarja vonni onnan az amerikai csapatokat. Az FT publicistája szerint érdemes adni a reálpolitikának egy esélyt az elvi megközelítés háttérbe szorításával mert például az első témában Putyin elfogadta az amerikai elnök ajánlatát az érvényben lévő korlátozási egyezmény meghosszabbítására.

Az idealistáknak igazuk van, hogy az elmúlt években az orosz államfővel kötött egyezségek inkább kapitulációnak tűntek, mint valódi megállapodásnak, amiben mindkét fél kap valamit. Bidennek azonban amikor Putyinnal tárggyal, akkor arra is kell gondolnia, hogy nem lesz örökké Oroszország elnöke. És az oroszok új vezetőgenerációja felismerheti, hogy országuk és jelenlegi államfőjük érdeke nem esik egybe.