Ukrajna leggazdagabb embere, Rinat Ahmetov kijelentette, hogy újjáépíti a hetek óta ostrom alatt álló ukrán várost, Mariupolt – írja a Guardian nyomán a hvg.hu. Abban is biztos, hogy Ukrajna „bátor harcosai” végül sikerrel védik meg a mostanra szinte teljesen lerombolt várost az oroszoktól.

Ahmetov cége, a Metinvest Ukrajna legnagyobb acélgyártója, amelynek már korábban be kellett jelentenie, képtelen teljesíteni a szerződéseit. Ahmetovnak emellett van egy pénzügyi és ipari vállalata, az SCM, és egy energetikai cége, a DTEK is.

Mariupol egy globális tragédia, ugyanakkor az egész világ számára példa a hősiességről. Számomra Mariupol mindig is ukrán város marad – nyilatkozta a vállalkozó, akinek 2013-ban még 15,4 milliárd dolláros vagyona volt, a Forbes becslése szerint viszont ma ez az összeg már csak 3,9 milliárd.

„Számunkra ez a háború 2014-ben tört ki. Akkor vesztettük el minden érdekeltségünket a Krím-félszigeten és a Donbaszban. A cégeinket elvesztettük, de ez keményebbé és erősebbé tett minket” – mondta a milliárdos, hozzátéve, biztos benne, hogy cége, az SCM nagy szerepet fog játszani Ukrajna háború utáni újjáépítésében – írja a portál.