Oroszország messze nem az a monolit elnyomás alatt élő társadalom, mint amilyennek a külső megfigyelők látják, annak ellenére sem, hogy az országban több mint húsz éve regnáló Vlagyimir Putyin államfő rezsimje az elmúlt években elmozdult a teljes autoritárius hatalmi berendezkedés felé. Ezt részben az bizonyítja, hogy a gyenge liberális ellenzék január végén képes volt összeszedni ötezer aláírást egy a kormány „bűnös kalandorságát”, háborúpártiságát bíráló petícióra, ám van más, fontosabb bizonyíték is, ami elkerüli a nyugati sajtó figyelmét – írja Mark Galeotti politológus professzor, Kelet-Európa szakértő, a Moscow Timeson megjelent cikkében.

Megszólalt az Ukrajna körül kialakult háborús feszültség ügyében Leonyid Ivasov nyugállományú vezérezredes, a szovjet rendszer nagy híve, a nem hivatalos Összoroszországi Tisztek Gyűlése szervezet elnöke. A háború kapujában című írásának alcíme szerint az orosz föderáció államfőjéhez és polgáraihoz intézte üzenetét, amelyben nem egyszerűen azt várja Putyintól, hogy fejezze be „bűnös politikáját, amivel egy háborút provokál”, hanem hogy itt lenne az ideje annak, hogy lemondjon.

A kőkemény nacionalista Ivasov nem külső hatalmakat ostoroz Oroszország bajaiért, például a Nyugatot vagy Ukrajnát, hanem „a tehetetlen állami működést, a képességeket és a hozzáértést nélkülöző államhatalmat és adminisztrációt, illetve a társadalom passzivitását és tévelygését”. Szerinte „nincs állam a földön, amely ebben az állapotban hosszú ideig fennmaradhat”. Úgy látja, hogy az elit meg akarja tartani a hatalmát és a vagyonát mindaddig, ameddig csak lehet, akár azon az áron is, hogy az orosz államiság eltűnjön a föld színéről a társadalommal együtt.

Jönnek a törökök

Ivasov víziójában az egy orosz-ukrán katonai konfliktus nem csupán sok ezer katona halálához, továbbá Oroszországot megnyomorító külső gazdasági szankcióhoz vezethet, hanem a NATO közvetlenül belekeveredne az összetűzésbe, és a török haditengerészetre és szárazföldi erőkre bíznák a Krím félsziget „felszabadítását”, illetve esetleg a kaukázusi térség megszállását.

Hogy ezt a gondolkodást megértsük, ahhoz tudni kell, hogy Ivasov régóta ostorozza a putyini rezsimet (akárcsak a Nyugatot). Önmagában ő jelentéktelen szereplője az orosz közéletnek, ám a nézetei, az a fajta nacionalista gondolkodás, aminek hangot ad, meglepően széles körben hatnak. A rezsim nacionalista bírálata általában a korrupció és önkényes hatalom ellen irányul azzal a hittel, hogy a hatalmon lévők a nemzetre hivatkozva valójában kiforgatják és roncsolják az oroszok nemzeti érzéseit.

Ezek a nézetek azonban a rezsim két parlamentben képviselt, megtűrt ellenzéki pártjában, az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártjában és a nevével szemben nacionalista Liberális Demokrata Pártban is rezonálnak, akárcsak a Kreml által támogatott félkatonai szervezetek és militáns ifjúsági csoportok körében. A legfontosabb azonban, hogy a hadsereg középszintű vezetése, a századosok, őrnagyok, ezredesek is nyitottak rájuk.

Buksisimogatás

A kormány hajlamos azt hinni, ha elég sokat fizet a fegyveres testületek tisztjeinek, sokszor megveregeti a katonák vállát és sűrűn osztja a pénzjutalommal járó kitüntetéseket, akkor ezzel megvásárolhatja ennek a rétegnek a lojalitását. Sokakét biztosan, ám azok is sokan vannak, akiknek a lojalitása túlmegy az államon, például egészen a Ne lopj! vallási tilalmáig vagy a nemzeti lelki egészségéig, és rálátnak a rezsim bűneire. A nacionalista érzelmeknek ezt a szelét akarja kifogni mások vitorlájából a Kreml azzal, hogy felkarol nacionalista szervezeteket és klikkeket.

Mindez nem jelenti azt, hogy ez a fajta színfalak mögött lappangó frusztráció, elégedetlenség a rezsimmel valamilyen aktív ellenzéki hangulattá alakulna át, akármilyen kiterjedt is ez a bizalmatlanság. Ugyanakkor emlékeztethet bennünket arra, hogy az orosz politikai élet bonyolultabb, mint amilyennek első látásra tűnik, és Putyin harcias nacionalista retorikáját nem mindenki veszi be.

Az Ukrajnával kapcsolatos legfontosabb híreket ezen a linken olvashatja.