Január közepén adott az amerikai és az ukrán hírszerzés is tájékoztatást arról, hogy az oroszok egy úgynevezett hamis zászlós műveletre készülnek Ukrajna területén. Az ilyen akcióknál, a végrehajtói egy másik fél bőrébe bújva követnek el valamit, ami feltüzeli a kedélyeket vagy okot szolgáltathat katonai válaszcsapásra. A CIA szerint az ügynököket városi hadviselésre és robbanószerek használatára képezték ki. A terv részleteiről hétfőn tartott sajtótájékoztatót az ukrán rendőrfőkapitány és a belügyminiszter.

A gyülekezések január 31-én reggel kezdődtek volna Kijevben, és egy 5000 főből álló tüntetésnek kellett volna kialakulnia. A tervek szerint, a tömegben 1500 utcai bandatagnak álcázott provokátor, úgynevezett "tituskij" vett volna részt, akiknek az lett volna a feladatuk, hogy a menet verekedésbe keveredjen a rendőrséggel. "Erőszaknak kellett volna lenni a tüntetők közt. Vérnek kellet volna folyni" - fogalmazott Denisz Monasztirszkij belügyminiszter.

A profi kivitelezést az is alátámasztani látszik, hogy Igor Klimenko rendőrfőnök szerint művért is előkészítettek az akcióhoz, illetve autógumikat terveztek felgyújtani. Az első tüntetés az államfői irodától indult volna, a tervek szerint már itt nekimentek volna a rendvédelemnek. A támadás második hullámában az orosz határhoz közeli településeken is indultak volna be hasonló megmozdulások. Az ilyen koordinált akciók alapján is feltételezi az USA, hogy komoly esély van az orosz megszállásra.

Az ukrán rendőrség letartóztatta a terveket összeállító gyanúsítottakat. Volodimir Zelenszkij ukrán államfő elmondás szerint, ő már november elején értesült egy potenciális támadásról, ami nyomán az ukrán kémelhárítás indított nyomozást. Akkor még december elsejét jelölték meg a támadás időpontjának, de feltehetően több alternatív forgatókönyv is készült az akcióhoz.