Vlagyimir Putyin orosz elnök csak két hete kezdte meg Ukrajna teljes megszállását, azonban háborúval fenyegető retorikája már sok éve mérgezi az orosz lakosság tudatát. Ennek sikere azonban nem csupán mindenre kiterjedő propagandagépezetének köszönhető, hanem olyan alapvető zsigereknek is, ami már előtte is megtalálható volt az orosz néplélekben, mondja Peter Dickinson, a konzervatív beállítottságú Atlantic Council egyik főszerkesztője.

Ugyan a nagyobb orosz városokban ezrek tüntettek és lettek lecsukva azért, amiért elítélték Putyin háborúját, Dickinson szerint ezek a számok elkeserítően alacsonyak a széles lakossághoz viszonyítva. A nyugati médiában terjedő mítosz, miszerint mindenért "Őrült Vlad" a felelős, csupán egy vágyálom, és a háború valójában ugyanannyira az orosz lakosságé, mint magáé Putyiné.

Számok és legendák

Mióta Putyin novemberben megkezdte seregei fölállítását az ukrán határvidéken, konzisztensen növekszik az elfogadottsága az orosz lakosság körében. Ez idő alatt 63-ról 71 százalékra nőtt azok száma, akik hisznek az orosz elnök vezetésében, de ennél jóval riasztóbb az ugrás, ami az eredeti konfliktus 2014-es kirobbanásánál látható, amikor a januári 65-ről, márciusra 80 százalékra ugrott támogatói száma, amit aztán egészen 2018-ig szinten is tudott tartani.

Ez azért is lehetséges, mert az orosz polgárság századok óta keserűen tekint az ukrán függetlenedési törekvésekre. Az általános hozzáállás az, hogy Ukrajna a rendetlen kistestvér, akinek Oroszország felügyeletére, és útmutatására van szüksége, állítja Dickinson.

Az ország 30 éves függetlensége ellenére, az oroszok a mai napig képtelenek elfogadni a gondolatot, hogy Ukrajna ténylegesen egy különálló, tőlük teljesen független állammá érett volna. A Kreml propagandistái elsősorban erre az érzésre építve adagolják a gyűlöletet, különösen a Krím-félsziget 2014-es annektálása óta.

Szándékos tudatlanság

Dickinson szerint a lakosságot felmentő narratíva ott hibádzik, hogy ha valakik, akkor az oroszok kifejezetten felkészültnek mondhatók, ha arról van szó, hogy különbséget tegyenek megvezető, és valódi híranyagok között. Aki szeretne, az igenis el tudná különíteni Putyin propagandáját, és alternatív hírforrásokat keresni. Ezt a hozzáértést valamelyest alátámaszthatja az is, hogy a háború megkezdése óta, rendkívüli mértékben megnőtt a VPN szolgáltatást biztosító alkalmazások letöltése az orosz lakosság körében.

Olyanok is vannak, akik annak ellenére sem hisznek a civilek ellen elkövetett bombázásokban, hogy saját ukrajnai rokonaik mesélik nekik a történteket. Eközben a harckocsikon fel-feltűnő "Z" betű, félig-meddig nemzeti szimbólummá, egyfajta jellé vált azok közt, akik egyetértenek Putyin "nácítlanításával." Itt pedig nem csak leszakadó térségekben élő vidék lakosságáról van szó, Dickinson szerint komolyan kell kezelni azt a 250 egyetemi rektor által aláírt nyilatkozatot is, amiben a "speciális hadművelet" mellett érvelnek, és Putyin támogatására szólítják föl az orosz lakosságot.

Nem lesznek félmegoldások

Putyin támogatottságát figyelembevéve, aligha számolhatnak azzal a nyugati hatalmak, hogy a gazdasági korlátozások hatására változtatni akarna háborús politikáján. Dickinson szerint éppen ennek az ellenkezője várható, ugyanis a lakosság számára a szankciók leginkább bizonyítékként szolgálnak arra, hogy a független Ukrajna, igenis egy széleskörű, oroszellenes nyugati összeesküvés részét képezi.

Ha a demokratikus világ komolyan gondolja, hogy meg akarja állítani Putyint, akkor le kell mondjon minden reményről, ami egy háborúellenes hazai fordulatot dédelget. Nem lesz palotacsíny vagy népfelkelés mindaddig, amíg az oroszok többsége osztja Putyinnak zavarodott megszállottságát...

Oroszországra csak úgy hathatunk, ha ténylegesen megfosztjuk mindennemű bevételétől, amivel életben tudja  tartani hadigépezetét. Emellett arra is ügyelni kell, hogy a nyugat drámaian növelje azokat a fegyverszállítmányokat, ami lehetővé teszi Ukrajnának, hogy megvédjék maguk, fogalmaz Dickinson. Szerinte az ukrán megszállás Putyin uralkodásának meghatározó pillanata, és ebben a népe is mellette áll. "Nem fog meghátrálni, amíg teljesen csődbe nem ment, és amíg a vére nem folyik"

Az Ukrajnával kapcsolatos fejleményeket ezen a linken követheti.