Anasztaszija Vasziljeva, a Navalnij által támogatott orvosszervezet vezetője szerint „azonnali beavatkozásra van szükség”  - olvasható a portál cikkében.

Navalnij kezdetben hátfájásra panaszkodott, és azt mondta, kezdi nem érezni a lábait, később pedig arról számolt be, hogy folyamatosan magas láza van és köhög. Azt kérte, hogy saját orvosai megvizsgálhassák, amit azonban az orosz hatóságok megtagadtak, ezért a politikus 18 nappal ezelőtt éhségsztrájkba kezdett.

Asihmin szavaihoz hasonló tartalmú bejegyzést tett közzé a Facebookon Kira Jarmis, Navalnij szóvivője is. Azt írta, ügyvédeit hétvégenként nem engedik be a politikushoz, így nem jutnak róla semmiféle információhoz; attól tartanak, hogy hétfőre meghal.

QP | Quality Placement

Vlagyimir Putyin orosz elnök hangos bírálóját januárban vették őrizetbe, amikor visszatért Németországból, ahol mérgezés miatt kezelték. Navalnij szerint az orosz kormány próbálta meg megölni, de ezt a Kreml következetesen tagadja. Több nyugat-európai laboratórium azonban megerősítette, hogy novicsok idegméreg került a szervezetébe tavaly augusztusban.

Navalnijnak két és fél évet kell sikkasztás miatt börtönben töltenie. Az eredetileg kiszabott felfüggesztett börtönbüntetését azért változtatták letöltendőre, mert megszegte a próbára bocsátás feltételeit: lábadozása idején nem jelentkezett személyesen az orosz hatóságoknál. Ő és támogatói már az eredeti ítéletet is politikailag motiváltnak nevezték.

Szombaton nyílt levélben fordult több mint 70 ismert személyiség Putyinhoz, orvosi kezelést követelve Navalnij számára. A levelet többek között aláírta J.K. Rowling, a Harry Potter-könyvek szerzője, Herta Müller, Louise Glück és Szvjatlana Alekszijevics Nobel-díjas írók, továbbá Björn Ulvaeus, az egykori svéd popeggyüttes, az Abba tagja, Benedict Cumbarbatch és Kristin Scott Thomas színművész, valamint Niall Ferguson és Simon Schama történés, valamint Nádas Péter író.