Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Szerbiában az utóbbi napokban, ha minimálisan is, de visszaesett az új koronavírus-fertőzöttek száma, ezért a köztársasági válságstáb, illetve a kormány döntésének értelmében kinyithattak a bevásárlóközpontok is - írta a vajdasági Szabad Magyar Szó. Az orvosok azonban rettegnek minden lazító rendelkezéstől, mondta Ivana Milosevic, a belgrádi Fertőző Betegségek Klinikájának igazgatóhelyettese.

A szakember az RTS-nek elmondta, hogy a klinikán továbbra is nagyon sok a koronavírusos beteg, a többség életéért pedig küzdenek az orvosok. Arra kérte a polgárokat, hogy tartsák be a hatályos intézkedéseket. „A rendelkezések lazítása rettegéssel tölti el az orvosokat, mert tudjuk, hogy itt a jó idő, az emberek ki vannak éhezve a szórakozásra, ha pedig nem tartják be a szabályokat, akkor azt mi érezzük meg a legjobban” – mondta Milosevic.

Csak tőlünk függ milyen lesz az idei tavasz, illetve a nyár, de a jó hír, hogy most már van vakcina. Amíg a polgárok többsége nem kapja meg az oltást, nem számíthatunk arra, hogy visszatérünk a normális kerékvágásba. Véleménye szerint a vakcina élet és halál közötti választás.